Tudomány

A szeretethormon gyógyíthatja meg a sérült szívet

Egy új tanulmány alapján a szerelem valóban meggyógyíthatja a sérült szívet – írja a Daily Mail. Aaron Wasserman, a Michigani Állami Egyetem munkatársa és kollégái arra jutottak, hogy az oxitocin képes helyreállítani a sejteket a károsodott szívben. A hormonra gyakran hivatkoznak szeretethormonként, mivel egyes vizsgálatok szerint a szintje ölelkezés és szex közben emelkedik.

Egy szívrohamot követően a szívizomsejtek nagy számban pusztulnak. Az igen specifikus sejteket szervezetünk képtelen pótolni, elvesztésük ezért súlyos következményekkel járhat.

A friss adatok azonban azt mutatják, hogy az oxitocin stimulálja a szív külső részében lévő őssejteket, amelyek középre vándorolnak, majd szívizomsejtekké alakulnak.

Érdemes kiemelni, hogy az eredmények zebrahalakon és laboratóriumi emberi sejteken végzett kísérleteken alapulnak. A szakértők ennek ellenére bíznak benne, hogy a hormont idővel terápiás célra is felhasználhatják.

Reggie Casagrande / Getty Images

Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a szív külső rétegének egyes sejtjei átalakulhatnak szívizomsejtekké, az emberi szervezet viszont magától nem tudja beindítani a folyamatot. A kutatók a kivételes regenerációra képes zebrahalakat kezdték el vizsgálni, hogy megértsék a folyamatot.

Ezen állatok akár sérült szívük negyedét is helyre tudják állítani. Az adatok felfedték, hogy a halaknál a károsodást követő három napban húszszorosára is nőhetett az oxitocin szintje az agyban. Az is kiderült, hogy a hormon közvetlen szerepet játszik a szív gyógyulásában. Az oxitocin laboratóriumi körülmények között hasonló hatásokat gyakorolt az emberi szövetekre.

A hormont jelenleg is használják különböző kezelésekben. A szakértők következő célja annak felmérése, hogy miként alkalmazhatnák a szív gyógyítására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik