Tudomány

Egy beteg panda miatt kért Tajvan segítséget Kínától

Életveszélyes agyi elváltozást állapítottak meg egy tajvani óriáspandánál, ezért Tajpej Kína segítségét kérte – írja az MTI a CNN-re hivatkozva. A tajpeji állatkert Tuan Tuan nevű példányánál MRI-vizsgálat mutatta ki a rendellenességet, amelyről további részleteket nem közölt az intézmény. Tuan Tuan szokatlanul kezdett el viselkedni, elvesztette az étvágyát, és augusztus végén háromperces epilepsziás rohamot kapott.

Nancy Pelosi amerikai házelnök augusztusi látogatását követően Kína és Tajvan között különösen megromlott a kapcsolat. Kína mindig is saját területének tekintette Tajvant annak ellenére, hogy a sziget régóta önálló önigazgatással rendelkezik, és Peking továbbra is a sziget „újraegyesítésén” dolgozik. Pelosi látogatása óta Kína egy sor hadgyakorlatot hajtott végre Tajvan közvetlen közelében.

Tuan Tuant és párját, Jüan Jüant Peking 2008-ban adományozta Tajvannak a jóindulat jeleként, a hagyományos „pandadiplomáciája” keretében. A két állat ajándékozása valójában politikai üzenet volt a Kínai Kommunista Párt (KKP) részéről, hiszen a két név kombinációja újraegyesítést jelent.

Egyelőre úgy tűnik, Peking hajlandó segíteni az óriáspanda gyógyításában.

Csu Feng-lien, a kínai kormány tajvani ügyekért felelős hivatalának vezetője megerősítette, hogy a tajpeji állatkert megkereste a kínai Szecsuan tartomány székhelyén, Csengduban működő óriáspanda-központot (GPPRC) Tuan Tuan állapota miatt. A KKP angol nyelvű napilapja, a China Daily szerdán arról számolt be, hogy a kínai szakemberek hajlandók műszaki-technikai támogatást nyújtani és segíteni a tajvani egyeden.

John Giustina / Getty Images Illusztráció.

A tajpeji állatkert szóvivője korábban arról beszélt, hogy a két fél eddig is szorosan együttműködött az óriáspandák gondozásában, és rendszeresen megosztották egymással tapasztalataikat. Mint hozzátette, amikor az állatok bocsokat hoztak világra, akkor is kaptak kínai segítséget. Tuan Tuannak és Jüan Jüannak 2013-ban és 2020-ban is egy-egy utódja született.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) adatai alapján a faj példányai a természetben átlagosan 14-20 évig élhetnek, fogságban viszont sokkal tovább. Tuan Tuan idén augusztusban lett 18 éves. Júliusban halt meg a világ legidősebb, fogságban élő hím pandája, An An, a hongkongi Ocean Park lakója 35 éves volt.

Az óriáspandák közismerten nehezen szaporodnak fogságban. Sok év populáció-csökkenést követően az elmúlt években azonban ismét nőni kezdett a szabadon élő példányok száma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik