Tudomány

Először irányítja európai nő a Nemzetközi Űrállomást

Samantha Cristoforetti olasz űrhajós vette át szerdán a Nemzetközi Űrállomás (ISS) parancsnokságát – írja az MTI. Oleg Artyomjov orosz kozmonauta szimbolikusan adta át az ISS bronzból készült kulcsát a 45 éves, AstroSamnek becézett Cristoforettinek.

Ezzel ő lett az első európai nő, aki az űreszköz parancsnoka lett.

Az átadási ceremónián, amelyet élőben közvetítettek, Cristoforetti köszönetet mondott elődjének, valamint kollégáinak, Gyenyisz Matvejevnek és Szergej Korszakovnak, akikkel az utóbbi hónapokban együtt dolgozott, és akik a nap folyamán egy Szojuz űrhajóval indultak vissza a Földre.

Massimiliano Ferraro / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Az ISS-nek eddig négy európai parancsnoka volt. Új szerepkörében Cristoforetti feladata lesz többek között, hogy gondoskodjon legénysége biztonságáról, illetve hogy biztosítsa a szoros együttműködést a fedélzeten lévők és a Földön tartózkodó kollégák között.

A Milánóban született Cristoforettinek ez már a második küldetése az űrállomáson. Ő volt Olaszország első női űrhajósa 2014-2015-ös küldetésével, most a Minerva-misszió keretében április vége óta tartózkodik az ISS fedélzetén, ahol orvosi és anyagtudományi kísérleteket felügyel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik