Tudomány

Ők nyerték idén a tudomány Oscar-díját

Az élettudományokban, fizikában és matematikában elért kiemelkedő eredményekért odaítélt Breakthrough-díjat öt kutatócsoport kapja meg 2023-ban – írja az MTI. A Breakthrough-díj Alapítvány csütörtökön, New Yorkban mutatta be a győztesek, mindegyik szakértői csoport 3-3 millió dollárt nyert el az elismeréssel. Három díjat az élettudományok, egyet-egyet pedig a fizika és a matematika területén dolgozó kutatóknak ítélik oda.

A sejtműködéssel kapcsolatos alapvető felfedezéseiért a Drezdában dolgozó Anthony Hyman brit tudós és az amerikai Clifford Brangwynne, a Princeton Egyetem munkatársa megosztva nyerte el a kitüntetést. A két szakértő felismerte, hogy a sejtek infrastruktúrája, a genetikai szabályozás és más folyamatok néha a gyorsan képződő folyadékcseppek eredményeként zajlanak a sejtek között.

A felfedezés fordulatot hozhat bizonyos degeneratív betegségek, köztük az Alzheimer-kór kezeléséhez

A DeepMind vállalat társalapítója, Demis Hassabis és a cég egyik kutatója, John Jumper szintén díjazottak lettek. Ők fejlesztették ki az AlphaFold programot, amellyel nagy pontossággal kiszámítható a fehérjék háromdimenziós szerkezete. Az alapítvány szerint a program hónapokról vagy évekről órákra, percekre rövidíti le a fehérjeszerkezet meghatározásának idejét.

Az élettudományi díj további nyertese a japán Janagiszava Maszasi és a francia Emmanuel Mignot. A két, egymástól függetlenül dolgozó kutató a narkolepszia kialakulásának egyik fő okát találta meg, ami segített a rendellenesség kezelésének kidolgozásában.

Luis Alvarez / Getty Images

Daniel Spielman, a Yale Egyetem matematikusa az informatikában és a matematikában elért felfedezéseiért kapta meg a hárommillió dolláros díjat. Négy szakértő, Charles Bennett, Gilles Brassard, Peter Shor és David Deutsch a kvantumszámítás alapjául szolgáló alapvető fizikai ismeretek felfedezéséért nyerte el megosztva az elismerést.

A Szilícium-völgy és a tudomány Oscarjaként is emlegetett Breakthrough-díjat 2013 óta osztják ki. A korábbi győztesek között volt Stephen Hawking fizikus, az Eseményhorizont Távcső csapata, illetve Karikó Katalin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik