A Marson, illetve a bolygó körül keringve az évek során rengeteg olyan kép készült, amelyen az emberek ismerős, földinek tűnő formákat, építményeket, állatokat, esetleg testrészeket vélnek felfedezni. A jelenség hátterében a pareidolia nevű illuzórikus érzet áll, ennek lényege, hogy bizonytalan és véletlenszerű ingereket konkrétnak és tisztán kivehetőnek érzünk.
Ezúttal a NASA Perseverance marsjárója készített egy érdekes fotót – írja az IFLScience. A robot jelenleg egy ősi folyódeltánál jár, a régióban évmilliárdokkal ezelőtt víz ömlött a Jezero-kráter nevű hatalmas mélyedésbe. A Perseverance amellett, hogy képeket rögzít és különböző megfigyeléseket végez, mintákat is gyűjt, amelyeket a későbbiekben elszállítanak majd a Földre.
Az új felvételt múlt héten választották a hét fotójának.
A „fej” a kő bal oldala, a „törzs” pedig a jobb.
A követ a marsjáró Mastcam-Z páros kamerájának jobb oldali tagja örökítette meg. A kép szeptember 8-án, a küldetés 551. marsi napján, azaz solján készült.