Tudomány

54 év után találták meg a lezuhant repülő roncsait az Alpokban

Getty Images
Getty Images

Megtalálták egy 1968-ban lezuhant kisrepülő roncsait az Alpok egyik gleccserében – közölte pénteken a rendőrség.

Az MTI szerint a gép maradványait Wallis kanton délnyugati részében, a Jungfrau- és a Mönch-hegycsúcsok között található Aletsch-gleccserben találták meg, 54 évvel a baleset után. A wallisi rendőrség szerint a gépre csütörtökön bukkantak rá.

A nyomozás során megállapítottuk, hogy a roncsok a HB-OYL lajstromszámú Piper Cherokee-ből származnak, amely 1968. június 30-án zuhant le a térségben

– közölte a rendőrség.

A 24 Heures című regionális újság értesülései szerint egy tanító, egy orvos és annak fia utazott a gépen, valamennyien zürichi lakosok voltak. Holttestüket megtalálták a baleset után, a roncsot viszont nem.

A rendőrség szerint az ötven évvel korábbi műszaki feltételek nem tették lehetővé a roncs felkutatását a nehéz terepen.

A 24 Heures szerint egy magashegyi vezető bukkant rá a roncsra egy expedíció során. Az éghajlatváltozás és a gleccser olvadása miatt megváltozott a túra útvonala, így haladtak el ott, ahol a gép darabjai szétszóródtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik