Tudomány

Furcsa, orrvérzéssel járó betegség ölt meg három embert Afrikában

Buena Vista Images / Getty Images
Buena Vista Images / Getty Images

Titokzatos „orrvérzéses betegséget” tapasztaltak Tanzánia déli részén, amely már legalább három ember halálát okozta – írja az IFL Science. Tanzánia egészségügyi minisztériuma szerint a Lindi régióban található Mbekenyera faluban tizenhárom, egyelőre ismeretlen betegséggel küzdő emberről tudnak, közülük három halálesetet jelentettek. A betegek olyan tünetekkel jelentkeztek, mint a fáradtság, a láz, a fejfájás és – a legszembetűnőbb – a vérzés, különösen az orrvérzés.

A hatóságok kijelentették, hogy nyomon követik azokat, akik érintkeztek a betegekkel, és figyelik a hasonló tünetekkel küzdő embereket, remélve, hogy azonosítani és elkülöníteni más lehetséges eseteket. Vizsgálatot is indítanak a betegség okának felderítésére, de

egyelőre tisztázatlan, hogy pontosan milyen kórról is van szó.

Úgy tűnik, hogy a betegség a tünetek alapján némi hasonlóságot mutat a vírusos vérzéses lázzal, amely életveszélyes vérzéssel jár. Ilyen típusú betegségek például az ebola és a Marburg-vírusfertőzés, amelyek kitörését most jelentették először Ghánában. Az ebolás vagy Marburg-vírussal fertőzött embereknek gyakran vérzik az orruk, az ínyük, a szemük, a fülük és egyéb testnyílásuk, valamint súlyos lázat és rendkívüli fáradtságot tapasztalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik