Tudomány

Genetikailag módosított disznószíveket ültettek halottakba

UNIVERSITY OF MARYLAND SCHOOL OF MEDICINE / AFP
UNIVERSITY OF MARYLAND SCHOOL OF MEDICINE / AFP

Sikeresen ültettek be sertésszívet két nemrég elhunyt betegbe a NYU Langone szakemberei. Az orvoscsoport június 16-án és július 6-án végezte el a beavatkozásokat, olyan genetikailag módosított sertésszíveket használva, amelyek jobban illeszkednek az emberi testbe az átültetés után. Az elhunyt betegeket lélegeztetőgépre helyezték őket, hogy mérhető legyen a sertésszívek hatékonysága, írja az Engadget.

Minderre azután került sor, hogy egyre nagyobb figyelem szegeződik a xenotranszplantációra, vagyis azon átültetésekre, amikor egyik fajból a másikba ültetnek át egy szervet. A technológia azonban még nem biztos, hogy teljesen kiforrott, mivel az első ember, akin sertésszív-transzplantációt hajtottak végre, az év elején meghalt. Szakértők szerint a komplikációk a kilökődést megakadályozó gyógyszer mellékhatásaként jelentek meg.

Emellett az említett szerv egy sertésvírussal összefüggésbe hozható DNS-t is tartalmazott.

Az eset óta az orvostársadalom részletesebb kutatást és komolyabb biztonsági protokollokat vár. Eközben az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA) fontolgatja a sertésszív-transzplantáció embereken történő klinikai kísérleteinek jóváhagyását.

Mindkét alany – egy 72 éves haditengerész veterán és egy 64 éves nyugdíjas tanár – három napig megfigyelés alatt állt, mielőtt lekapcsolták volna őket a létfenntartó gépekről. Egyik szív sem szorult külső támogatásra, és normálisan működött, amit a kutatók ígéretes jelnek tekintenek a jövőbeli kutatások szempontjából. A pozitív eredmény ellenére sebészek figyelmeztettek, még mindig rengeteg kutatásra van szükség ahhoz, hogy a sertésszív-transzplantáció életképes alternatívát jelentsen a szívbetegek számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik