Rózsa Sándor 1813. július 10-én született a szegedi Alsóvárosban, világra jöttét állítólag csodajelek kísérték: viharban érkezett, és állítólag világra jötte után lerúgta magáról a pólyát. Így adta tanújelét későbbi rendkívüli erejének – írja a Rubicon.hu. Alig pár esztendős volt, amikor apját lopásért felakasztották, egy tolvaj fiaként pedig Sándor sem számíthatott szimpátiára és bizalomra a tanyavilágban. Hamarosan ő is rablónak állt, először 23 évesen, 1836-ban került a hatóságok kezére, miután ellopott két tehenet.
Ebből a rablóból nem lett pandúr
A szegedi börtönből azonban megszökött és futóbetyárnak állt: bandát szervezett, amellyel lóháton járta az Alföld elhagyott pusztaságait, és rendszeresen lecsapott a gazdagabb tanyákra, valamint a vidéken keresztülhaladó utazókra. Általában csárdákban vagy egyes családoknál húzta meg magát, ahol a betyárok rendszerint a megfélemlítés eszközével, vagy egy nő szerelmének köszönhetően maradhattak meg.
A híres betyár „karrierjét” főként az állatállomány dézsmálása, a tehetősebb gazdák kirablása, és a törvény őreivel folytatott állandó harc jellemezte. Úgy tűnik, 1845-re belefáradt az állandó számkivetettségbe, ugyanis ebben az évben levelet küldött V. Ferdinánd királynak, és kérte az uralkodót, hogy – kegyelmével – biztosítsa számára a becsületes élet lehetőségét.
Bécsben végül elutasították a betyár kérvényét, az 1848-49-es szabadságharc idején viszont Kossuth Lajos elfogadta Rózsa hasonló céllal írt petícióját. A betyár és mintegy 150 fős különítménye ekkor a honvédek oldalán belépett a háborúba, és a karikás ostorral, pisztollyal felszerelt szabadcsapat elsősorban a déli szerbek ellen küzdött. Hosszú távon azonban bebizonyosodott, hogy a rabló alkalmatlan „pandúrnak”, ugyanis a betyárok fittyet hánytak az Országos Honvédelmi Bizottmány utasításaira, ráadásul tovább fosztogatták a Délvidék polgárait.
Vonatrablás, mint a filmeken
Így aztán Rózsa Sándor már a szabadságharc bukása előtt törvényen kívülre került, majd 1849 után újra körözést adtak ki ellene. A katonai hatóságok páratlanul magas vérdíjat, 10 000 pengőforintot ajánlottak fel a nyomravezető számára. Végül 1857-ben komája, Katona Pál árulta le, az 1868-ban meghirdetett amnesztiáig Theresienstadt hírhedt börtönében ült.
Ekkor már túl volt 55. életévén, vakmerősége szemernyit sem kopott meg. Legmerészebb rablási kísérlete éppen az utolsó volt: a Szeged és Budapest között közlekedő postavonatot próbálta meg kirabolni. Valahogy úgy, ahogy azt a vadnyugati filmekben láthattuk,
Csakhogy a vonatot katonák őrizték, akik rögtön tüzet nyitottak a gyengébb fegyverzetű, meglepett rablókra. Rózsa Sándor számos társa életét vesztette az akcióban, ő maga pedig megsérült a térdén, fogságba esett. Perét 1872-ben tűzték napirendre, és bár az ügyész halált kért fejére, végül a szamosújvári börtönbe került, ahonnan már – idős kora és betegségei miatt – képtelen volt megszökni. Szabóként, majd harisnyakötőként dolgozott, egészen 1878-ban, a börtönben bekövetkezett haláláig.
