Tudomány koronavírus

Újabb neves díjat kapott Karikó Katalin

Craig Barritt / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Craig Barritt / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Karikó Katalin kapta kedden az Európai Feltalálói Díjat – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az MTI-vel. A biokémikus az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, EPO) által adományozott elismerést több mint négy évtizedes munkásságáért, főként a módosított mRNS-sel kapcsolatos kutatásaiért érdemelte ki. Karikó Katalin eredményeivel utat nyitott a Covid-járvány megfékezését elősegítő vakcinák kifejlesztésében. A díjátadót hibrid formában tartották meg.

„Karikó Katalin pályafutása jó példája annak, hogy a kitartó munka milyen nagyszerű dolgokat eredményez, és hogy a jól átgondolt, tudatosan végigvitt kutatási témák nem csupán a tudós, de a társadalom számára is jelentős eredményeket hoznak.

Nem csoda, hogy ezért Karikó az elmúlt két évben számtalan kitüntetést kapott, köztük a most odaítélt Európai Feltalálói Díj magyar megfelelőjét, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által adományozott Jedlik Ányos-díjat

– mondta Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke. Karikó Katalin életét és munkásságát ebben a cikkben foglaltuk össze.

Kapcsolódó
Így lett a tudomány hőse Karikó Katalin
Bár a magyar kutató nem kapta meg idén a Nobel-díjat, így is a tudományos élet egyik legismertebb alakjává vált 2021-ben.

A Covid-19 elleni vakcinán túl Karikó kutatásai utat nyitottak a módosított mRNS-en alapuló orvosi kezelések széles skálája felé. Jelenleg is különböző vizsgálatok folynak többféle daganatos betegség terápiás vakcináinak, valamint szív- és érrendszeri betegségek és anyagcserezavarok kezelésének kifejlesztésére. A kutató saját listája szerint körülbelül harminc módosított mRNS-alapú terápiát szeretne fejleszteni a jövőben.

Az Európai Feltalálói Díjat minden évben olyan feltalálóknak adományozza az Európai Szabadalmi Hivatal, akik kivételes tudásukkal hozzájárultak a társadalom fejlődéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik