Tudomány

Európa a majomhimlő-járvány epicentruma

kontekbrothers / Getty Images
kontekbrothers / Getty Images

Európa továbbra is a majomhimlő globális kitörésének “epicentrumában” áll – közölte az Egészségügyi Világszervezet európai regionális irodája. A régióban 25 ország van, ahol több mint 1500 megbetegedést jelentettek, ami a globális esetek 85%-a – írja az Euronews.

„A járvány nagysága valós kockázatot jelent: minél tovább kering a vírus, annál szélesebb területen terjeszkedik, és annál erősebb lesz a betegség a nem endémiás országokban” – mondta Hans Kluge európai regionális igazgató. A szakember kiemelte a gyanús vagy igazolt esetek elkülönítésének fontosságát, amíg tüneteik megszűnnek.

Kapcsolódó
Átneveznék a majomhimlőt
Kutatók egy csoportja szerint stigmatizáló nyugat-afrikai és kongói törzsek elnevezése.

A szakértő hangsúlyozta, hogy korlátozott mennyiségű oltóanyag és vírusellenes szer áll rendelkezésre majomhimlő ellen, és korlátozottak a kutatási adatok a használatukra vonatkozóan. „Jelenleg nem ajánlott vagy nem szükséges a tömeges oltás” – mondta Kluge, és arra kérte az országokat, hogy ne is vezessenek be ilyen kötelező programot. „Arra kérem a kormányokat, hogy úgy kezeljék a majomhimlőt, hogy ne ismételjék meg a koronavírus-világjárvány során elkövetett hibákat”. Ez arra utal, hogy ne vásárolják fel a vakcinákat és gyógyszereket a fejlődő országok, hogy a fejletleneknek aránytalanul kevés maradhasson.

A felszólítás egy nappal azután történt, hogy az Európai Unió bejelentette: 110 000 adagot vásárol a majomhimlő elleni oltóanyagból. Az Egészségügyi Világszervezet a jövő héten dönt arról, hogy globális egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánítja-e a járványt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik