Tudomány

Fel akarják nyitni a 830 millió éves kristályt, ősi élet lehet benne

Tim Chong / EyeEm / Getty Images
Tim Chong / EyeEm / Getty Images

Szakértők egy csoportja a közelmúltban jelentette be, hogy prokarióták és algák maradványaira bukkantak 830 millió éves halitkristályokban. A kutatók a közelmúltban arról beszéltek, fel akarják nyitni a kősóként is ismert anyagot, hogy kiderítsék, van-e még benne élet – írja az IFLScience.

Sara Schreder-Gomes, a Nyugat-Virginiai Egyetem munkatársa és kollégái nem invazív módszerrel, képalkotó eljárással vizsgálták a halitot, és a benne lévő folyadékzárványokban szerves, szilárd anyagokat észleltek. A szakértők szerint ezek nagyon hasonlítanak a prokarióta és eukarióta sejtekre.

Ahogy egy sókristály a tengerben kialakul, képes a víz egy részét, illetve az abban lévő mikroorganizmusokat elraktározni. Ily módon mikroélőhelyek jöhetnek létre. Az alábbi videón jól látható egy sókristály folyadékzárványa.

Kathy Benison, a Nyugat-Virginiai Egyetem geológusa úgy véli, a 830 millió éves mikroélőhelyben talán még mindig vannak élő létformák.

A csapat ezért azt tervezi, hogy felnyit egy kristályt.

Bár az ősi mikroorganizmusok kiszabadítása elsőre félelmetesnek tűnhet, Benison szerint évek óta vizsgálják, hogy miként lehet biztonságosan végrehajtani a kísérletet. A több száz millió éve kifejlődött létformák egyébként valószínűleg nem is képesek megfertőzni az embereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik