Tudomány

Így halt meg a világháborút kirobbantó terrorista

Gavrilo Princip vélhetően már gimnazistaként kapcsolatba került a délszláv nacionalista mozgalmakkal, melyek Bosznia-Hercegovina 1908. évi annexiója után egyre erőszakosabban léptek fel, és nyíltan a Habsburgok kiűzését hirdették. A közhiedelemmel ellentétben azonban sohasem lehetett a Fekete Kéz tagja, hiszen ez a csoport a szerb hadseregből, főként a tisztek közül toborozta tagjait. Ettől függetlenül be akart lépni a Fekete Kéz által szervezett gerillaosztagba, de törékeny egészsége miatt alkalmatlannak tartották – írja a Rubicon.hu.

Wikipedia A szarajevói merénylet

Sokak szerint ez a kudarc tette annyira elszánttá, hogy 1914. június 28-án képes volt végrehajtani végzetes tettét, azaz meggyilkolta Ferenc Ferdinándot, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét és feleségét, Chotek Zsófiát. A merényletben Princip mellett még két fiatalember, Nedeljko Čabrinović és Trifko Grabež vett részt, pontosabban hármuknak volt lehetősége kioltani a trónörökös életét. Mindhárman fanatikusan hittek a délszláv nacionalista törekvésekben, és

mindannyian tuberkulózisban szenvedtek. A három terroristának tehát nem sok veszítenivalója volt.

Princip és Čabrinović mellett még hat főt állítottak bíróság elé, akiket gyilkosság és árulás vádjában egyaránt bűnösnek találtak. Egy ilyen súlyos bűncselekményt természetesen halállal büntettek volna, Princip és társai azonban a merénylet elkövetésekor még nem töltötték be 20. életévüket, így a Monarchia törvényei értelmében nem végezhették ki őket. Ezért végül húszéves fegyházbüntetésre ítélték, a tuberkulózis lassú pusztítása miatt azonban merénylők már a világháború befejezését sem érték meg: Čabrinović 1916 januárjában, Princip pedig 1918. április 28-án fejezte be életét Theresienstadt börtönében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik