Tudomány

Megtalálták az igazi szent kézigránátokat

A Monty Python Gyalog galoppjának (Monty Python and the Holy Grail) egyik legikonikusabb jelenete az, amikor Maynard barát előveszi az antiochiai szent kézigránátot, majd azt Artúr király beveti azt Caerbannog gyilkos nyula ellen. Úgy tűnik, a kutatóknak sikerült most valódi középkori kézigránátokra bukkanniuk – írja a Griffith Egyetem oldala.

Carney Matheson, a Griffith Egyetem munkatársa és kollégái új tanulmányukban 11-12. századi jeruzsálemi agyagedényeket vizsgálnak. Az érintett tárgyakat a világ különböző pontjain található múzeumokban őrzik. Korábbi elemzések azt mutatták, hogy az edényeket eltérő célokra, például sörivásra, higany, olaj vagy gyógszer tárolására használták.

A szakértők most arra jutottak, hogy sok kerámiában valóban olajok, illóolajok vagy gyógyszerek voltak.

Néhány edényben viszont gyúlékony és valószínűleg robbanásveszélyes anyagot tartottak, ezek a tárgyak pedig kézigránátként működhettek.

Matheson szerint a robbanóanyag helyi fejlesztés lehetett.

Kypros / Getty Images Illusztráció.

A középkori kézigránátok létezéséről valójában már korábban is tudtak a szakértők. A keresztes hadjáratok idejéből származó források említést tesznek olyan tárgyakról, amelyek erődökre dobva felvillantak és zajt hoztak létre. Egyes kutatók azt feltételezték, hogy a fegyverekben puskaport használtak, ez az anyag Kínából eredeztethető. A friss eredmények alapján viszont a robbanószer helyi találmány lehetett.

Úgy tűnik, egyes edényeket gyantával zártak le. A csapat azt tervezi, hogy folytatja a gránátok és azok tartalmának vizsgálatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik