Tudomány

Ősi folyódeltához ért a NASA marsjárója

Küldetése fontos mérföldkövéhez ért a NASA Perseverance marsjárója – írja a Space.com. A robot eljutott ahhoz az egykori folyódeltához, amelyet már korábban kiszemeltek a szakértők. A torkolat a 45 kilométer széles Jezero-kráternél fekszik.

A formáció geológiai szempontból igen izgalmas.

A Perseverance egyik célja, hogy megtalálja a vörös bolygó egykori potenciális létformáinak nyomait.

Bár manapság a Mars száraz és kietlen, a távoli múltban jóval barátságosabb volt a környezete. Egy folyó tökéletes helyszín lehetett az élet számára.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Ken Farley, a projekt szakértője szerint több mint egy éven át figyelték a távolból a torkolatot. A robot következő feladata az lesz, hogy további képeket készítsen a területről, így a szakértők azonosíthatják a legígéretesebb köveket.

A Perseverance 2021 februárjában landolt a Jezero-kráterben. A mélyedésben a távoli múltban, több milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas tó lehetett, a térségben pedig talán mikrobák is éltek. A delta üledékei nagyjából 40 méterrel a kráterfenék felett lehetnek, a cél az, hogy a Perseverance elérje a torkolat feletti sík területet. A marsjáró az elkövetkező hat hónapban nyolc mintát gyűjthet be útja során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik