Tudomány

Sok kutyatartó etetheti helytelenül kedvencét

Egy új tanulmány alapján csak a kutyatartók kis része ismeri azokat a hivatalos iránymutatásokat, amelyek a tápok biztonságos kezelésére vonatkoznak – írja a ScienceAlert. A szakértők az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) ajánlásait vették alapul, az érintett dokumentumokban többek között azt tárgyalják, hogy miként érdemes tárolni és odaadni a táplálékot, vagy hogy hogyan kell takarítani az állatok táljait.

Az eredmények azt mutatják, hogy ezekről a tanácsokról kevesen tudnak, ez pedig az ebek és az emberek egészségét is veszélyeztetheti. A kutatók úgy vélik, a helyzetért a gazdák mellett az FDA is felelős, mert nem tesz eleget az ajánlások széles körű megismertetéséért.

A kutya etetése során kölcsönhatás lép fel az ember, az állat és a táplálék között.

Ez lehetőséget teremt a mikrobák cseréjére, ami akár veszélyes is lehet.

A kutatók 417 amerikai kutyatartók vontak be a vizsgálatba, 68 esetben pedig az etetőből mintát is gyűjtöttek. Mint kiderült, az alanyok 5 százaléka tudta csupán, hogy léteznek ajánlások az etetésre vonatkozóan.

Yellow Dog Productions / Getty Images

Ami pozitívum, hogy sokan ugyan nem tudtak a konkrét javaslatokról, mégis több előírást betartottak. A résztvevők 91 százaléka például nem használta kanalazó eszközként, az adag kiemelésére a tálakat, 97 százalék pedig nem adott nyers táplálékot kedvencének. Bizonyos ajánlásokat viszont szinte alig követtek: a tálakat csak a gazdák 12 százaléka tisztította naponta, és csupán 22 százalékuk mosta meg a kezét a tápok kezelése előtt.

A kutatók szerint az emberek hajlamosak túlbecsülni higiéniájukat. Ez fokozhatja a baktériumok terjedésének kockázatát, ami a gyermekes háztartásokban és az immunhiányos személyek esetében különösen veszélyes.

Érdemes kiemelni, hogy a csapat viszonylag kis mintával dolgozott, az adatok pedig az Egyesült Államokra vonatkoznak. Az FDA tancsai ugyanakkor más országokban, így hazánkban is hasznosak lehetnek, de természetesen Magyarországon is elérhetőek különböző ajánlások.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik