Tudomány

Halálos is lehet az alkohol hirtelen elhagyása

Nicole Lee, a Curtin Egyetem és a Melbourne-i Nemzeti Gyógyszerkutató Intézet munkatársa a The Conversationön mutatja be, hogy miként lehet hatékonyan csökkenteni az alkoholfogyasztást vagy akár le is tenni az italt. Mint a szakértő kiemelte, rengeteg módszer van az alkoholfogyasztás mérséklésére vagy abbahagyására – tanácsadók, pszichológusok, önsegítő csoportok, gyógyszerek, de még telefonos appok is jelenthetnek támogatást. Igaz, azt előre nehéz megállapítani, hogy az adott személynél végül mi bizonyul majd hatékonynak.

Lee szerint minél rendszeresebben iszik valaki, annál inkább érezheti a függőség jeleit. Függőségről akkor beszélhetünk, ha az ember

  • nehezen bír ki egy napot alkohol nélkül,
  • a társas tevékenységei közül többnek az italozás is a része, esetleg egyenesen aköré szerveződik,
  • sokat gondol az alkoholra,
  • az italozás megkezdése után nehezen tartja a mértéket,
  • sokat kell innia, hogy érezze a hatást,
  • elvonási tüneteket tapasztal, még ha azok enyhék is.
The Good Brigade / Getty Images

Mérsékelt dependencia esetén már segítségre is szükség lehet a leszokáshoz.

Amennyiben a függőség súlyos, először ki kell kérni szakember véleményét, mert az alkohol hirtelen elhagyása veszélyes, akár halálos is lehet.

Érdemes kiemelni, hogy a súlyos függők esetében az egyszerű bevitelcsökkentés gyakran idővel ismét jelentős fogyasztáshoz vezet.

Amennyiben nincs dependencia, az ember akár egyedül is megpróbálhat leszokni, és több módszerrel is kísérletezhet. Enyhe és mérsékelt függőknél célravezető, ha nem a napi bevitelt veszik vissza, hanem alkoholmentes napokat, esetleg hosszabb szüneteket tartanak. Súlyos esetben már orvosi segítség is kell, és általában az ital teljes elhagyása jelenti a megoldást.

Lee szerint amennyiben függőség nem alakult ki, az alkoholmentes italok jó helyettesítők lehetnek. Addikció mellett viszont az ilyen termékek alkoholfogyasztásra sarkallhatják az embert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik