I. (Nagy) Katalin cárnő férje, III. Péter meggyilkoltatása révén jutott trónra 1762-ben, ezért érthető, hogy igyekezett minél távolabb tartani az uralkodástól a törvényes örököst, aki nem volt más, mint saját, akkor 8 esztendős fia, Pál. A fiú a háttérben élte életét, leginkább a sakk kötötte le, és édesapjához hasonlóan rajongott a katonaságért.
Művelt ember volt kevés önállósággal: feleségeit anyja választotta, és gyermekei neveltetésébe sem volt beleszólása. Katalin halála után, 1796 novemberében jött el az ő ideje, I. Pál néven lépett trónra. Uralkodása során igyekezett olyan rendszert kiépíteni, ahol abszolút hatalomra tegyen szert, megszervezte az első minisztériumokat Oroszországban – írja a Rubicon.hu.
Beszállt a Franciaország elleni háborúba, hogy Málta szigetét felszabadítsa, ezzel pedig gyermekkori álmát valóra váltsa: a Máltai Lovagrend nagymestere akart lenni. A Pál által küldött csapatok sikerrel harcoltak, Szuvorov szárazföldön Svájcig jutott el, Usakov admirális felszabadította a Jón-szigeteket, a cár pedig 1799-ben nagymester lett.
Málta szigetét azonban a britek megtartották, ezért a dühös cár pártot váltott, és Bonapartéval kezdett tárgyalni, amit az orosz főnemesség és az udvar nem nézett jó szemmel. A cár uralkodása alatt végig orgyilkosoktól rettegett, és mint kiderült, nem alaptalanul: 1801. március 23-án éjjel az ágyában gyilkolták meg, fia és utódja, a későbbi II. Sándor tudtával.
