Tudomány

Ezért imádják a baktériumok a konyhai szivacsokat

Egy új tanulmány alapján a konyhai szivacsok kedvezőbb környezetet teremthetnek a mikrobák számára, mint sok, kifejezetten a tenyésztésükre kifejlesztett eszköz – írja az IFLScience. A felfedezés alátámasztja, hogy a szivacsokat érdemes rendszeresen cserélni, de az eredmények a laboratóriumi kutatásokat is segíthetik.

Régóta tudjuk, hogy egyes konyhai tárgyak, például a vágódeszkák, valósággal vonzzák a baktériumokat, különösen, ha nedvesek. Lingchong You, a Duke Egyetem munkatársa és kollégái most azt tárták fel, hogy a szivacsok miért kedveznek annyira a mikroorganizmusoknak.

Amikor a baktériumokat laboratóriumban szaporítják, a szakértők jellemzően egy-egy törzsre koncentrálnak, és igyekeznek megfelelő mennyiségű táplálékot, hőt és fényt biztosítani számukra. Sok mikroba viszont akkor érzi igazán jól magát, ha különböző mikroorganizmusok között élhet. „A baktériumok olyanok, mint a világjárványt átélő emberek: egyesek nehezen viselik az elzártságot, míg mások jól boldogulnak” – mondta You.

Michael Bihlmayer / EyeEm / Getty Images

A talajban a magányt és a társaságot kedvelő baktériumok jól megvannak egymás mellett, ami nem csoda, hiszen több száz millió évük volt alkalmazkodni. Hasonló a helyzet a növények gyökereiben, illetve a különböző állatok, például az ember emésztőrendszerében.

Úgy tűnik, a szivacsok remekül utánozzák az ilyen környezeteket.

A csapat egy folyékony közeget hozott létre, amelybe az E. coli különböző törzseit helyezték. A keveréket eltérő méretű edényekre vitték fel, ily módon felmérhették azt a méretet, amely a legmegfelelőbb a mikrobák szaporodásához. A kutatók szivacscsíkokkal is kísérleteztek, és megállapították, hogy a 3D-s struktúra kedvez a baktériumoknak. Az anyag tökéletes arra, hogy a magányt igénylő organizmusok elszeparálódjanak, a többiek pedig szabadon terjeszkedjenek.

A felfedezés nem csupán az otthoni tisztaság miatt lehet fontos. A friss eredmények a laboratóriumokban folyó munkát is nagyban segíthetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik