Tudomány

Bénult páciensek tudnak ismét járni egy új technológiának köszönhetően

Egy új tanulmány alapján egy svájci fejlesztésű implantátumnak köszönhetően ismét járhatott egy olyan férfi, akinek korábban súlyos megsérült a gerincvelője – írja a BBC. Ugyanazon technológiát alkalmazva egy másik bénult férfi állapotán is javítottak, a páciens a kezelésnek köszönhetően képes volt gyermeket nemzeni.

Az olasz Michel Roccati öt évvel ezelőtt, egy motorbaleset miatt bénult le. Gerincvelője kettévált, a férfi egyáltalán nem érezte a lábait.

Egy, a gerincére helyezett elektromos implantátumnak köszönhetően azonban immár járókeret alkalmazása mellett ismét képes járni.

Roccati még lépcsőzni is tud, más pácienseknél ilyen súlyos sérülés után még nem sikerült hasonló eredményt elérni.

Érdemes kiemelni, hogy a megoldás nem gyógymód a gerincsérülésekre, és hogy a technológia egyelőre túl bonyolult ahhoz, hogy széles körben alkalmazzák. A szakértőknek még több alanyon kell kipróbálniuk a módszert, hogy igazolják annak biztonságosságát és hatékonyságát.

Huntstock / Getty Images

A megoldás jelentősen javította Roccati életminőségét, de a férfi felépüléséhez elhatározásra, elképesztő motivációra és munkabírásra is szükség volt. Jocelyne Blocht, a Lausanne-i Egyetem Neuroterápiás és Neuromodulációs Laboratóriumának munkatársát lenyűgözte Roccati gyors gyógyulása.

Az implantátumot eddig kilenc emberbe ültették be, akik utóbb ismét tudtak járni. Az implantátumot nem a mindennapokban, hanem a járás gyakorlása közben használják, ami tornáztatja izmaikat, javítja egészségi állapotukat, és hozzájárulhat mozgásuk javulásához. Az egyik érintett David M’zee, akinek a beavatkozás után sikerült gyermeket nemzenie. Az implantátum a férfi vérnyomását is javította, ami jelentősen csökkentette fáradékonyságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik