Tudomány

Vizet találhattak a Mars hatalmas kanyonjában

A Naprendszer legnagyobb kanyonja a Marson húzódik, ez a több mint 4 ezer kilométer hosszú Valles Marineris. A szakértők úgy vélik, hogy a szurdok kialakításában a víz is szerepet játszott. Az Európai Űrügynökség és a Roszkoszmosz közös űrszondájának megfigyelései alapján az anyag egy része jég formájában még mindig jelen lehet a kanyon mélyén – írja az IFLScience.

Az ExoMars Trace Gas Orbiter (TGO) többek között a felszínen jelen lévő, potenciálisan a vízre utaló hidrogént vizsgálja FREND nevű műszerével. A kutatók most egy olyan régiót azonosítottak, ahol ha a hidrogén vízjég formájában van jelen, a felszín közeli anyagok közel 40 százalékát is adhatja.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A felfedezésről beszámoló tanulmányban Igor Mitrofanov, az Orosz Tudományos Akadémia munkatársa és kollégái azt írják, az érintett térség a Candor Chaos nevű terület. A szakértők már korábban is feltételezték, hogy a környéken víz lehet.

Mitrofanov szerint a TGO-val nagyjából 1 méter mélyre láthatnak le a poros talajba, és olyan vizet észlelhetnek, amelyet a korábbi eszközök képtelenek voltak.

A kutatók a Valles Marineris középső részén nagy mennyiségű hidrogént mutattak ki, a csapat azt feltételezi, hogy az érintett régióban a felszín közeli anyagok mintegy 40 százaléka vízjég lehet.

A szakértők úgy vélik, hogy a távoli múltban rengeteg víz volt a Marson, felszínén pedig akár az élet is jelen lehetett. Bár a bolygó ma javarészt száraz sivatag, egyes régióiban, így a pólusokon, még ma is akad vízjég.

A marsi egyenlítő közelében található Valles Marinerisben lévő esetleges víz felfedezése izgalmas eredmény lenne. Igaz, jelenlétének igazolásához további megfigyelésekre lesz szükség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik