Tudomány

Újabb előnyös hatását fedezték fel az antibiotikumnak

Getty Images
Getty Images

Az antibiotikumok jelentősen csökkenthetik a reumás szívbetegség (RHD) kifejlődésének kockázatát gyermekek és serdülők körében egy új nemzetközi kutatás eredményei szerint – írja az MTI. A melbourne-i székhelyű Murdoch Children’s Research Institute (MCRI) által vezetett kutatás eredményeit a New England Journal of Medicine című folyóiratban tették közzé vasárnap.

A több mint nyolcszáz, 5-17 éves ugandai gyermek bevonásával végzett randomizált vizsgálat során a tanulmány kimutatta, hogy egy megfizethető antibiotikummal, a penicillinnel történő rendszeres kezelés a korai szűréssel párosulva hatékonyan megakadályozhatja a szív- és érrendszeri betegség kialakulását. A kezelésben részesülő gyermekek csoportjában kevesebb mint 1 százaléknál észlelték a betegség progresszióját, szemben a kezeletlen kontrollcsoport 8,2 százalékával.

Noha a kezelés megfizethetőnek és hatékonynak bizonyult, az MCRI professzora és a tanulmány szerzője, Andrew Steer hangsúlyozta: az első lépés a széleskörű szűrés, hogy kimutassák a betegséget, mielőtt az kifejlődne és kezelhetetlenné válna.

A látens reumás szívbetegségben szenvedő gyermekeknek nincsenek tüneteik, és klinikailag nem tudjuk kimutatni az enyhe szívbillentyű-elváltozásokat”

– magyarázta Steer.

Mint hozzátette, a késői diagnózis miatt tapasztalható a fiatal korban bekövetkező magas halálozási arány. Ha a betegséget korán felismerik, lehetőség nyílik a beavatkozásra, az antibiotikumos kezelésre-, és az egészségi állapot javítására.

A kutatás szerint világszerte mintegy 40,5 millió ember szenved RHD-ben, és a betegség évente több mint 300 ezer ember halálát okozza. Annak ellenére, hogy aránytalanul nagy mértékben érinti a szegényebb országok lakosságát, a betegség az ausztrál őslakosok körében is jelentős gyakorisággal fordul elő. Egy idei tanulmány szerint az Ausztráliában élő, 5385 RHD-ben szenvedő ember több mint 80 százaléka őslakos ausztrál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik