A bűnügyi sorozatok népszerűsége töretlen szerte a világon, a laborok mélyén dolgozó bűnügyi szakemberek munkája tömegeket varázsol el a TV előtt ülve. Elég egy pici minta, egy anyagmaradvány, amiből megkérdőjelezhetetlen bizonyíték lesz a szakértő tudásának felhasználásával, és kattan a bilincs az elkövető csuklóján. Az ilyen filmek megszállottai – hallva a visszatérő érvelést, a módszereket – akár szakértőnek is érezhetik magukat, de legalábbis van ötletük a megoldás keresésére.
Orvosok és ökológusok
A kevésbé rutinos nézők is jól tudják, hogy az élet megszűnésével milyen folyamatok játszódnak le egy testben, és hogyan lehet következtetni a holttestben található élőlények alapján a halál körülményeire, helyszínére és legfőképp beálltának idejére. Fulladásos halál esetén alkalmazott módszer a diatóma – magyarul kovaalga – teszt. Ezek a különleges lények a halál pillanatát rögzítik, és segítségükkel rekonstruálhatók a vízbefúlt személyben zajló utolsó életjelenségek.
Az igazságügyi orvostan önmagában is rendkívül bonyolult és összetett terület, ahol a sikert a meglévő, legmagasabb szintű tudás szintézise, vagyis tudományágak összefogása biztosíthatja. Ennek szellemében született együttműködés a Semmelweis Egyetem és az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) között, ami egy hazánkban is nagyon gyakori halálnemre, a vízbe fulladásra, illetve vízben talált holttestek vizsgálatára koncentrál.
Az emberi maradványokban található algák ugyanis sok értékes részlettel szolgálhatnak, lényegesen elősegíthetik a nyomozó hatóságok munkáját. Dr. Buczkó Krisztinával, az ELKH ÖK Vízi Ökológiai Intézetének tudományos tanácsadójával beszélgettünk.
A kozmikus sugárzásból is energiát nyerhetnek
Érdemes azzal kezdeni, hogy az mik is azok az algák? Nemcsak azért, mert történetünk főszereplői nyilvánvalóan bemutatásra szorulnak, hanem mert elképesztően érdekes élőlényekről beszélünk. Valójában nem is „hivatalos” rendszertani kategóriákról van szó. A laikus leginkább akkor találkozik algákkal, amikor azok tömegesen jelennek meg: miattuk kell kapaszkodni az élővízi strandok korlátjába, mert csúszik a lépcső, vagy a kövezett partoknál a kőszóráson, ahol a lengedező algaszakáll már tényleg feltűnő. Meleg napokon a „spenótvíz” is az algáktól válik zölddé. De nem ragaszkodnak a meleg vízhez, remekül érzik magukat a havon és a jégen, olykor több négyzetkilométeren megszínezve a hó felszínét, hogy csak a leglátványosabb, legfeltűnőbb jelenségeket említsük.
Az alga vagy moszat egy gyűjtőnév, ahova általában szabad szemmel nem látható, mikroszkópikus méretű, fotoszintézisre képes szervetek tartoznak. Kicsit máshogy fogalmazva olyan, elsődlegesen fotoautotróf élőlények, amelyek más, ismert rendszertani kategóriába nem sorolhatóak be
– mondja a 24.hu-nak Buczkó Krisztina.
Többségük a vízben él, de számos fajukat szárazföldön is megtaláljuk, gyakorlatilag minden létező élőhelyet meghódítottak a Földön. A legextrémebb körülmények között is megélnek, hegyek csúcsán, barlangok mélyén, a havon és hévforrásokban, extrém savanyú (1-2-es pH-jú vulkáni tavak) vizekben, a szennyvízben és a csapvízben is. De még a levegőben, a felszálló légáramlatoknak is megvan a sajátos „algalakossága”. Ilyenkor a lebegő szilárd anyag és a pára adja a szükséges tápanyagot, de kimutatták például, hogy egyes fajok a kozmikus sugárzásból is képesek energiát nyerni.
Szétáramlanak a testben
A legnagyobb tömegben és változatosságban azonban vizeinkben élnek. Ha egy tárgyat élő vízbe teszünk, szinte azonnal megjelennek rajta az az első algák, előbb-utóbb szabad szemmel is látható bevonatot hoznak létre, ez a biofilm. Ha iszunk a vízből (vagyis bejuttatjuk őket a szervezetünkbe), a tápcsatornán keresztüljutva előbb-utóbb (élve vagy halva), de kijutnak belőlünk. Azonban, ha fuldoklunk, akkor a vízzel együtt beáramlanak a tüdőbe, ott átpréselődnek tüdőhólyagocskákon, belépnek a kapillárisokba. Amíg a szív képes dobbani és a vért pumpálni, a véráram a diatómákat is eljuttatja a test minden pontjára, az agyba, a lépbe, a májba, a csontvelőbe, a lábszárcsontba – mindenhova.
És itt kapcsolódik egymáshoz az algák kutatása, illetve az a szomorú tény, hogy hazánkban a vízbe fulladás egyike a leggyakoribb nem természetes halálokoknak, ráadásul gyakran a fiatalok közül szedi áldozatait. A Semmelweis Egyetem és az ELKH ÖK kutatóinak együttműködése tavasszal kezdődött, Buczkó Krisztina pedig egészen pontosan diatómaszakértőként vesz részt a csapatban. Az ELKH ÖK Vízi Ökológiai Intézetében a Riverine projekt keretében kiemelten vizsgálják a folyóvizek kovaalgáit, az így felálló adatbázisok segítségével egyre több kérdésre tudnak választ adni.
A lényeg pedig, hogy a számos egyéb fizikai jel mellett a holttestben szétáramlott algák fajösszetétele, mennyisége rendkívül értékes információt árul el például arról, hogy az illető egyáltalán vízbe fulladt-e, vagy a halál beállta után, utólag dobták-e vízbe. Az előbb említett „egyéb fizikai jel” a vízben töltött idő hosszával folyamatosan eltűnik, a diatómák viszont még akkor is tanulmányozhatóak a csontokból, amikor már a lágyszövetek sincsenek meg.
Hol történt a fulladás?
A csontokban, szervekben talált kovaalgák száma, összetétele információkat tartalmaz a fulladás helyszínére nézve is. Árulkodnak az élőhelyükül szolgáló víz sótartalmáról, kémhatásáról: vannak olyan fajok amik jellemzően folyókban élnek (a víz áramlására szükségük van), míg mások kizárólag tavakban fordulnak elő. A szennyvizek diatómái is teljesen mások, mint amik a tiszta, szerves szennyezőktől nem terhelt vizekben találhatóak – bárhol találnak rá a holttestre, a diatómaszakértő jó eséllyel következtetni tud a fulladás helyére. Buczkó Krisztina megtörtént esetet említ:
Az adatok szerint egy folyóba fulladt áldozat szöveteit vizsgálva egyértelmű volt a mikoszkópi kép alapján, hogy békalencsés, vagyis inkább állóvízi mint folyóvízi körülmények között állt be a halál.
Van egy olyan kovaalga (a Lemnicola hungarica) ami gyakori volt a szövetekben és leginkább békelencséhez kötődően él. A kísérő dokumentumokból kiderült, hogy helyes volt a megállapítás, a vizsgálati alany valóban egy nagy folyó oldalágban fulladt meg.
A szomorú valóságtól visszatérve a krimik világába, azt kell mondanunk, hogy a „szakértő nézővel” a krimiírók többet hitetnek el, mint amire kovaalgáink képesek. Nem tudjuk például pontos folyamkilométerre megmondani, hol esett vízbe az áldozat, nem tudjuk megmondani, mennyit sodródott, sőt még pontos vízmélységet sem nagyon. Azt viszont látjuk a fajösszetételen, hogy nyílt vízben vagy a partközelben fuldoklott. Az idegenkezűség eldöntésében segít sokat a kovaalgateszt: ha a boncolás során nyert szövetmintában nincs diatóma, akkor valószínűleg már halott volt amikor a vízbe dobták – vagyis fennáll az emberölés gyanúja.
Maradva még a kovaalgáknál és az ő szerepüknél a nyomozásban, olyan esetet is tárgyal az irodalom, amikor egy gyilkossággal vádolt személy nadrágján lévő diatómák szolgáltatták a bizonyítékot arra, hogy nem a tengerparton lett vizes az említett ruhadarab, hanem a kerti tóban. Abban a kerti tóban, ahol történetesen elsüllyesztette az autóját, benne a meggyilkolt barátjával. Vagyis ruhákon, cipőkön is fellehetők algamaradványok, amelyek meghatározása segíthet akár gyilkossági helyszíneket is azonosítani.
Mindez érdekes és fontos is, de ne feledjük, az algák és ezen belül a kovaalgák mint elsődleges termelők, az élet alapját képező oxigén létrehozásával szolgálják leginkább a jólétünket.
