Tudomány

Rövid lesz a vénasszonyok nyara

Jászai Csaba / MTVA
Jászai Csaba / MTVA
Hétfőn komolyabb lehűlés érkezett hazánkba, csütörtökig október második felére jellemző időjárásban lesz részünk. Utána felmelegedés indul, a vénasszonyok nyarát idén csak pár napig élvezhetjük.

Múlt pénteken egy gyenge hidegfront jelezte az ősz közeledtét, a második, immár nagyon is határozott lépést hétfőn tette meg az időjárás. Egy kiterjedt, stabil anticiklon sodor fölénk meglehetősen hűvös levegőt északkeleti irányból, Szibéria felől. Bár az igazán hideg Romániát, Bulgáriát és Görögországot sújtja, itthon is komoly fejtörést okoz pusztán az időjárás alapján meghatározni, milyen hónapot is írunk.

A következő napokban 13-18 fokos maximumhőmérsékletek várhatók, keleten lesz hidegebb. Ezzel bőven az átlag alá süllyedünk, »normál« esetben október második felére jellemzőek ezek az értékek

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Alapvetően felhős lesz az idő, de gyenge csapadék csak elvétve fordul elő, kisebb pára- és ködfoltok hajnalonként néhol kialakulhatnak. A szeptemberi október viszont nem tart sokáig, csütörtök magasságában újabb változás veszi kezdetét.

Közelít a vénasszonyok nyara

Ehhez kissé messzebbre kell tekintenünk, Izland térségére, ahol a délről érkező, nedves légrétegek hatására sorra alakulnak ki erős viharciklonok. Az ítéletidő éppen csak eléri majd a kontinens nyugati, északnyugati peremét, hazánkra pedig kifejezetten „jótékony hatással” lesznek majd.

Elég erejük van ugyanis ahhoz, hogy nyugatiasra fordítsák az áramlást, és a mostani lehűlést okozó anticiklont kissé visszaszorítsák. Ezzel pedig melegedés kezdődik

a hét második felében országszerte 20-25, a hét legvégén 22-27 fokot is mérhetünk.

Úgy is mondhatjuk, ez lehet idén a kissé felemásra sikeredett és meglehetősen kurta vénasszonyok nyara. Mélyről indulunk, ezért nagy melegre nem számíthatunk, de 24. és 28. között nyugodt, melegebb időre van kilátás, nagyjából hozzuk, sőt meg is haladjuk a szeptember végi átlagot.

Hidegbetörések októberben

Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése szerint szeptember 28. környékén hidegfront éri el térségünket, de nem hoz komoly lehűlést, inkább csak „visszahűti” a levegőt az ilyenkor szokásos 20-23 fokra. Ez a csapadékos léghullám nagyon lassan terjeszkedik majd nyugatról keleti irányba, ami a már említett viharciklonok és az északkeleti markáns anticiklon gigászi harcának az eredménye.

Még távolabb tekintve a modellek szerint az anticiklon október legelső napjaiban ismét átveszi az uralmat, és innentől kezdve minden a feje tetejére áll: komoly hidegbetöréseket okozhat.

Maga ez az időjárási szituáció, a ciklon-anticiklon páros megléte egyáltalán nem szokványos még ilyenkor. Utóbbi légköri képződmény akadályozza a kiszámítható, nyugodt időt hozó nyugati áramlást, helyette a szélsőségeket rejtő, hirtelen és markáns változásokat produkáló észak-déli, úgynevezett meridionalitás válik tartóssá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik