Tudomány koronavírus

Jobban véd a fertőződés, mint a vakcina?

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Rohamosan terjed egy újabb tévhit, amely szerint jobb átesni az új koronavírus okozta fertőzésen, mert ezáltal jobb, biztosabb védelmet nyerünk, mintha beoltatjuk magunkat. Ez persze nem így van, Kemenesi Gábor virológus, a PTE Szentágothai János Kutatóközpont munkatársa legfrissebb Facebook-posztjában elmagyarázza el, miért nem jobb elkapni a vírust, mint oltással védekezni ellene.

Először is a vírusfertőzés során a működőképes, teljes fegyverzettel rendelkező vírust garázdálkodik a szervezetünkben.

Eljut a legkülönfélébb helyekre a szervezetben, amelyekben egyelőre ismeretlen vagy csupán részben ismert mechanizmusok révén hosszútávú káros hatásokat fejt ki. Kialakíthat hosszú-covid tünetegyüttest is és sok egyéb, szervspecifikus szövődményt. Ráadásul most már a való élet is bizonyítja, hogy komoly kockázattal jár a súlyos megbetegedés vagy akár halálozás szempontjából is – jelenleg a COVID-19 megbetegedés halálozási mutatója 2 százalék körül mozog a világban ( vagyis 100 fertőzött közül 2 meghal).

A járvány javára dolgozunk

Másodszor, ez egy fertőző betegség. A vírusfertőzés során nem csupán a magunk egészségét kockáztatjuk, de átadhatjuk a vírust másoknak is, ezáltal mások egészségét is veszélybe sodorhatjuk. Harmadszor pedig ne feledkezzünk meg róla: járvány van. Azzal, hogy elkapjuk a vírust, a világot jelenleg megbénító járvány javára dolgozunk, fenntartjuk a fertőzési láncolatokat és az egészségügy terhelését növeljük, amely rosszabb esetben, gócpontosodva lezárásokhoz és szerteágazó káros társadalmi és gazdasági hatásokhoz vezethet.

A természetes fertőzés során a felső légutak jelentik a belépési kaput, itt indul a fertőzés, amely az idő előrehaladtával eljut a szervezet legkülönbözőbb részeibe is. A légúti vírusoknál már ismert, hogy ilyenkor az úgynevezett mukozális és szisztémás immunitás is jól kialakul. A mukozális immunitás, egyszerűen fogalmazva a felső légutak nyálkahártyájának védelme, melyet a sokak által már jól ismert IgG helyett az úgynevezett IgA lát el.

Kockázat nélkül

Vakcinával történő fertőzésnél a vírus lényegi részét mutatjuk csupán be a szervezetnek, ez a koronavírusok esetében legtöbbször a tüskefehérjét jelenti. Ezt bemutatva, biztonságos módon a szervezet megtanulhat védekezni a későbbi betolakodó ellen.

Biztonságos, hiszen nem egy teljes potenciállal rendelkező, működőképes vírust engedünk szabadjára.

Ez a vakcinák lényege, éppen ez alapján készült minden eddigi vakcina is a történelem során. Ebben az esetben azonban a szisztémás immunitás alakul ki, melyet a jól ismert, vírusellenes IgG megjelenése is jelez.

A szakember kiemeli: még amennyiben későbbi tanulmányok során is azt látjuk, hogy a természetes fertőzés jobb immunitást ad, ne feledjük, hogy a vakcina a természetes fertőzés összes kockázata nélkül vértez fel minket védelemmel – tehát ez semmiképpen sem azt jelenti, hogy „jobb elkapni a vírust”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik