Tudomány

Késhet az újabb Holdra szállás

Paul K. Martin, a NASA főfelügyelője szerint nem lehetséges, hogy 2024-ben ismét amerikai űrhajós lépjen a Holdra – írja a CNN. A probléma hátterében az űrruhák fejlesztésének jelentős csúszása áll. Bár a NASA több mint egymilliárd dollárt fog költeni az új ruhák létrehozására, Martin szerint a felszerelések 2025 áprilisára bizonyosan nem állnak majd készen a repülésre.

A friss jelentés alapján a késést a támogatási hiányok, a Covid-19-járvány és a technikai kihívások okozták. Jelenleg 27 különböző vállalat biztosít elemeket az űrruhához, Elon Musk, a SpaceX vezére szerint túl sok a partner, cége viszont egyedül elvégezhetné a munkát. A SpaceX már eddig is részt vett a Holdra szállást is megcélzó Artemis-programban.

Bill Nelson, a NASA igazgatója a közelmúltban a CNN-nek azt mondta, tartható a 2024-es indulás, igaz, az űr meglehetősen nehéz terület, így jelentkezhetnek csúszások. Lori Garver egykori igazgatóhelyettes korábban kritizálta a 2024-es dátum ötletét.

A Főfelügyelői Hivatal 2020 augusztusa és 2021 júliusa között folytatott vizsgálatot, hogy felmérje az űrruha készültségi állapotát.

A felszerelés a Holdra szállás mellett a Nemzetközi Űrállomás missziójában, illetve a Mars és egyéb mélyűri objektumok vizsgálatában is kulcsfontosságú lehet.

Napjainkban azt asztronauták olyan űrruhákat használnak, amelyeket 45 éve terveztek. Az új űrruhák fejlesztése már 14 éve megkezdődött, az úgynevezett Exploration Extravehicular Mobility Unit (xEMU) létrehozásán öt éve dolgoznak.

David Trood / Getty Images

A friss jelentésben több olyan ajánlást is tesznek, amelyek segíthetik a xEMU fejlesztését, ilyen többek között az ütemterv átdolgozása. A NASA a vizsgálat eredményeire reagálva bejelentette, hogy át fogják értékelni az Artemisz-küldetések menetrendjét és költségvetését, a döntésről pedig még idén beszámolnak.

A Trump-adminiszráció eredetileg 2028-ban akart ismét embereket, köztük egy nőt juttatni a Holdra. A dátumot később 2024 novemberére módosították, a Biden-adminisztráció pedig arról is döntött, hogy a program keretében első alkalommal egy színes börű személynek is le kell szállnia az égitesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik