Tudomány

Nem is gondolná, mitől mehet el órákra az internet

Getty Images
Getty Images
A legtürelmesebbeket is ki tudja hozni a sodrából, ha éppen filmezés, vagy munka közben megy el az internet – hiszen ma már kvázi közműként kezeljük a kapcsolatot. Nem igazán jutna eszünkbe, hogy ez éppenséggel attól is lehet, hogy sörétespuska, vagy aratógép okozta egy optikai kábel vesztét.

Az internet olyan, mint egy pókháló: rengeteg útvonal és technológia kapcsolódik össze, mi pedig csak akkor vesszük észre, hogy egy összetett rendszerről van szó, amikor valamilyen meghibásodás miatt nem tudjuk elvégezni a napi, megszokott dolgainkat. Éppen összekapcsoltság az oka annak, hogy sok olyan helyzet alakulhat ki, ami talpraesettséget és szakértelmet kíván az internetszolgáltatóktól.

A Vodafone-nak országosan körülbelül 50 fejállomása van, ahol a szolgáltató előállítja a tévé- és egyéb, kábelhálózaton végigmenő jeleket, például az internethez, telefonáláshoz szükségeseket. De a településeken belül is vannak egymással összekötött hálózatok. A települések közti rendszert pedig leggyakrabban a bárki által látható léges optikai hálózatok kötik össze, melyek általában az elektromos szolgáltatók oszlopsorain futnak.

Ennek megvan az a negatívuma is, hogy az optikai kábelek olyan magasságban vannak, amiket például kombájnok is elérhetnek, így nyaranta megtörténhet, hogy aratógépek kaszálják el a szükséges vezetékeket, ezért átmenetileg akadozás léphet fel egyes területeken az internetelérésben

– magyarázza Veres Zoltán, a Vodafone Last Mile Engineering Manager munkatársa, aki a fix vezetékes hálózatok nemzetközi csoportját menedzseli.

„A települések közti törzshálózatban rengeteg redundás hálózatot építettünk ki, tehát ha az egyiknél megsérül egy kábel, automatikusan használható a másik irány. Redundancia kiépítésével jelentősen csökkenthető a szakadások hatása a települések közt. Télen a jegesedés okozhat problémát, amikor a zúzmara, a fagy rárakódik a kábelre, így azok a  jég súlyától is leszakadhatnak. Egy másik forgatókönyv, hogy viharok idején dőlnek ki oszlopok, fák, amik szintén kárt okozhatnak” – magyarázza a szakember.

A probléma megoldásához pedig a szakemberek jelenléte és természetesen helyszíni kivonulás is szükséges, így jó eséllyel kell egy kis idő, mire sikerül elhárítani a hibát. A Vodafone-nak nagyjából 15 műszaki bázisa van országszerte, így attól függően, hol történt a probléma, a szakemberek nagyjából maximum 1-2 óra alatt ki tudnak érni a helyszínre.

Nem mindig egyszerű

Néha bonyolultabb a helyzet, például ha valamilyen magáningatlanon keresztül húzódik át az optikai kábel, vagy egy magánterületen kellene elhárítani a hibát – ilyenkor nem garantált az sem, hogy az ingatlan, vagy a telek tulajdonosa együttműködően viselkedik.

A kábelek sokszor húzódhatnak vadászterületek felett, ezért elég gyakran előfordult a múltban, hogy a vadászok sörétespuskával lőttek el egy kábelt a levegőben. Mivel a sörétes puska sokfelé szór el sok apró sörétet, komolyan meg tudja sérteni az optikai kábelt. Ez ellen úgy tud védekezni a szolgáltató, hogy a veszélyesebb területeken megerősített kábeleket használ – magyarázza Veres.

Ugyan ezek az ügyfeleken kívül álló esetek, ő maguk is tudnak tenni azért, hogy a külső tényezők által okozott károk esélyét csökkentsék.

„A villámlós nyári viharok idején elsődleges vagy másodlagos villámhatás érheti az elektromos hálózatot, ami tönkreteheti az otthonokban található elektromos berendezéseket. Ezért mindenkinek érdemes figyelnie arra, hogy ha a távolban villámot lát, zeng az ég, akkor a szórakoztató elektronikai eszközöket, modemet áramtalanítsa a lakáson belül, és a koaxiális kábeleket is húzza ki a televízióból, set-top boxból, modemből – egy villám tönkreteheti a hálózatra csatlakozó eszközöket. Nem véletlen, hogy nyáron megugrik a lecserélt modemek száma” – tanácsolja a szakember.

Szponzorált tartalom

Tömeges leállás esetén amikor egy-egy hiba kapcsán nagyszámú ügyfél érintett, megnövekedhet a várakozási idő a telefonos ügyfélszolgálaton. Ha nem működik a szolgáltatásunk és szeretnénk megtudni, mikorra várható a helyreállítás, akkor javasolt először megnézni a Vodafone weblapját az alábbi elérhetőségen, ahol a tervezett karbantartások időpontjai és helyszínei találhatóak meg, vagy a szolgáltató Facebook oldalát és itt tájékozódni róla milyen aktuális tömeges hiba van már esetleg bejelentve, melynek elhárításán a szolgáltató már dolgozik.

Szintén hasznos tippeket kaphatunk a szolgáltató weblapján keresztül arról is, miként tudjuk az esetlegesen fellépő hibákat akár magunk is elhárítani, vagy hogyan tudjuk a legtöbbet kihozni az otthoni WiFi szolgáltatásunkból.

A cikk a Vodafone támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik