Stephen Frink / Getty Images
Tudomány koronavírus

Jobban hallják egymást a tengeri állatok a járvány alatt elcsendesedett vizekben

Sokkal jobban hallják egymást a tengeri állatok a járványügyi korlátozások miatt elcsendesedett vizekben – állapították meg kanadai és új-zélandi kutatók.

Az MTI szerint Új-Zélandon tavaly március végén bevezetett korlátozások nyomán az ország legforgalmasabb part menti vízi útjának számító Hauraki-öbölből csaknem az összes nem alapvető fontosságú vízi jármű eltűnt és a zajszennyezés szintje lecsökkent.

„Az első lezárás addig példátlan lehetőséget adott, hogy felmérjük és számszerűsítsük az emberi tevékenységeknek a tengeri élővilágra gyakorolt hatásait. Ezért úgy határoztunk, hogy megnézzük, miként reagálnak a tengeri teremtmények erre az új, viszonylag nyugodt környezetre” – mondta Craig Radford, az Aucklandi Egyetem kutatója.

Reilly Wardrope / Getty Images

A zajszennyezés jelentős hatással van a tengeri állatokra, amelyek számos életbe vágó helyzetben, például ragadozó felbukkanásakor vagy párválasztáskor is hangjelzésekkel kommunikálnak egymással.

Az új-zélandi szakemberek és a kanadai Victoria Egyetemen dolgozó kollégáik tavaly február és május között a tengerfenékre kihelyezett műszerekkel gyűjtöttek akusztikus adatokat a Hauraki-öböl öt pontján. Naponta 144 hangmintát gyűjtöttek be. A mintákat két – korlátozás előtti és alatti – csoportba osztották.

A Global Change Biology című folyóiratban publikált tanulmány készítői palackorrú delfineket és egy halfajt vizsgáltak, amelyek hangadással tartják a kapcsolatot társaikkal. Ezeknél az állatoknál a szakemberek pontosan meg tudják határozni a kommunikációs hatótávolságot – a maximális távolságot két azonos fajba tartozó állat között, amelyről még észlelik egymás hangját – is.

Az apró csónakok eltűnésével az öböl jóval csendesebbé vált mind az öt vizsgált helyszínen. Az eredmények szerint a vizsgált állatok több mint kétszer jobban hallhatták egymást a korlátozások idején.

Radford szerint a kisebb csónakok zajának vizsgálatára kevés figyelem fordul, mivel a hajók nagyobb zajt csapnak, ám a mostani tanulmány adatai meggyőző bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a kisebb vízi járművek, ha sok van belőlük, közvetlenül befolyásolják a zajszintet és hatással vannak a vízi élővilágra.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.