Tudomány

Elkészült a mágnes, ami 280 ezerszer erősebb, mint a Föld mágneses mezeje

CLEMENT MAHOUDEAU / AFP
CLEMENT MAHOUDEAU / AFP

Több mint egy éve készül a világ legnagyobb mágnese, amit a General Atomics most végre kész szállítani az ITER-be, a nemzetközi kísérleti termonukleáris reaktorba – írja a Sci-Tech Daily. A mágnes elengedhetetlen a fúzió fenntartásához, ami az ITER energiatermelésének alapját adja.

A koronavírus-járvány miatti visszaesések ellenére az ITER már 75 százalékban kész, az ütemterv pedig egy nemrég lezajlott sajtótájékoztatón elhangzottak szerint valószínűleg nagyjából tartható.

Kapcsolódó
Csúszik a koronavírus miatt a világ első kísérleti fúziós reaktorának építése
A főigazgató szerint viszont gyorsabb és párhuzamos munkamenetekkel minimalizálható a késés.

A mágnes, vagyis a központi szolenoid (Central Solenoid) nevéből adódóan a tokamakba kerül, és ez fogja garantálni a plazma folyamatos örvénylését. Éppen ezért sokszor az ITER dobogó szívének is szokták nevezni. Ha összerakják, 18 méter magas, és 4,25 méter széles lesz, és ezer tonnát nyom majd. Ez jelenleg az egyik legerősebb és legnagyobb mágnes.

A szolenoid mágneses ereje akkora, hogy egy utasszállító repülőgépet képes lenne 2 méterre a levegőbe emelni. A közepén 13 teslányi lesz a mágneses tér, ez

280 ezerszer nagyobb, mint a saját bolygónk mágneses mezeje.

A mágnest támogató külső burkolatnak olyan erőt is ki kell bírnia, ami kétszerese egy Space Shuttle által a kilövéskor kibocsátott erőnek.

Egy nagy kísérleti reaktor létrehozásának ötlete már az 1980-as években megszületett, amikor Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan Genfben kijelentette: a termonukleáris fúziót békés célra, ellenőrzötten kell felhasználni, és nemzetközileg kell összefogni ahhoz, hogy ezt az energiaforrást ki lehessen aknázni.

Mégis, a technológiai fejletlenség és az összefogás teljes hiánya miatt egy nagy kísérleti reaktor megépítésének ötlete csak 1985-ben került komolyan napirendre az Európai Unió, az USA, Oroszország és Japán együttműködésével. Sok politikai huzavona után 2007. október 24-én megalakult az ITER szervezete, és eldőlt, hogy az építési helyszín (egy japán, egy spanyol és egy kanadai versenytársat legyőzve) a francia Cadarache városa mellett lesz. Az az első plazmakísérleteket 2025-ben, a rendes fúziót 2035-ben akarják elindítani.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik