Tudomány

Pókok terrorizálják az ausztrál kisvárost

Az ausztrál Victoria állam keleti részén nemrég árvizekkel kellett megküzdeniük a lakosságnak, most pedig ennek egyenes következményeként a pókokkal és azok hálóival kell – az állatok ugyanis a túlélés érdekében magasabban kezdték el fellőni a hálóikat, ennek pedig az az eredménye, hogy a fákat teljesen ellepték a pókcsapdák, írja a The Guardian.

Traralgon kisváros volt az egyik leginkább érintett település az áradások során, a környéken élő pókok pedig az emberekhez hasonlóan megpróbálnak túlélni – ez pedig azzal jár, hogy bármilyen elérhető magasabb növényre, sőt, ember alkotta tárgyakra is kilövik a hálójukat, ha ez azt jelenti, hogy azt nem éri majd víz. Ezért a hullámszerű, sűrű hálók a fákon kívül a magasabb füveken, de például az útjelző táblákon is megtalálhatók.

Dr. Ken Walker, a melbourne-i múzeum rovartani vezetője szerint milliónyi pók keresi most új helyét a területen, és a jelenség egyébként elég gyakori Victoria államban télen, amikor lényegesen több eső esik. Ilyenkor a pókok úgynevezett fonálrepítéssel („ballooning”) változtatják gyorsan a helyüket, azaz a pókhálót mintegy ernyőként használva több kilométert is megtehetnek. Most azonban nem utazásra, hanem

menekülésre használják ezeket a hálókat, és fellövik őket a magasabb vegetációra, majd felmásznak a biztonságos területekre.

Ami igazán ijesztő a jelenségben az, hogy olyan vadászpókok csinálják, amelyek normál esetben nem szőnek hálót, és most is csak egyetlen hálódarabot lőnek fel a fákra és más magas területekre, amelyekre felmászhatnak. Így, ha egy hullámnak látszó pókhálótakarót látunk, az azt jelenti, hogy milliónyi pók műve, hiszen mindegyik állat csak egy-egy szálat tett hozzá a nagy egészhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik