Tudomány

Hatalmas ókori bazilikára bukkantak Askelónban

Egy 2 ezer éves, hatalmas bazilikát tártak fel Izrael földközi-tengeri tengervidékének déli részén, Askelónban – írja a The Jerusalem Postra hivatkozva az MTI. A megnevezés félrevezető lehet: a basilica eredetileg nem templom, hanem kereskedelmi és bíráskodási csarnok volt.

Rachel Bar Natan, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) ásatásának igazgatója szerint az épületet már az 1920-as években megtalálta John Garstang brit régész, de később ismét befedte földdel. Ez az Izraelben eddig azonosított legnagyobb római kori bazilika, amelyet hamarosan a nagyközönség is megtekinthet.

A tengerparttól alig néhány méterre fekvő építmény három részből, egy központi teremből, illetve két oldalsó részből áll. A régészek szerint nagytermét hatalmas, 13 méter magas márványoszlopok vették körül, melyek oszlopfőit növényi motívumokkal, néhol a római sas szimbólumával díszítették.

Mintegy száz évvel John Garstang feltárása után ismét kutatni kezdtek a területen, és a bazilika mellett egy kisebb színház (odeon) romjait is megtalálták. „Garstang meghatározta az épület méreteit, és a Kis-Ázsiából importált nyersanyagból készült oszlopokból arra következtetett, hogy Nagy Heródes idején építhették, mert Josephus Flavius korabeli történész leírta, hogy a király oszlopcsarnokot és más épületeket emeltetett ebben a városban”- mondta Bar Nathan.

A rómaiak által az időszámítás előtti 1. század második felében Júdea királyává kinevezett Nagy Heródes hatalmas építkezéseiről is ismert, többek közt a jeruzsálemi zsidó Szentélyt is teljesen átépítette és felújította.

Amikor feltártuk a bazilikát, rájöttünk, hogy bár az eredeti szerkezet Heródes korára datálható, – ahogy Garstang is gondolta -, de a jelentősebb elemeket, a márványoszlopokat később, az időszámítás szerinti 2-3. században építették, a Septimius Severus császár korát jellemző stílusban

– tette hozzá Bar Nathan. A régészek néhány Heródes-kori érmét és Severus-kori nagy márványszobrokat, köztük pogány istenábrázolásokat is felfedeztek.

Heródes uralkodásának idején Askelón szabad város és fontos kereskedelmi kikötő volt. A római időkben a bazilika nem vallási jellegű épület volt, hanem a város központjában álló középület, amelyet kereskedelemre, bírósági ügyekre és egyéb mindennapi feladatok ellátására használtak. A következő évszázadokban a keresztény templomok főként a bazilika szerkezeti elemeit vették alapul. Askelónt 363-ban elpusztította egy földrengés, a 8-12. században, az Abbászida és a Fátimida kalifátus idején a maradványokat újrahasznosították.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik