Az évszázad egyik legnagyobb és legsúlyosabb vulkánkitörése zajlik már jó egy hete a Karib-térségben, a Saint Vincent sziget északi részén. A La Soufriére tűzhányó robbanásos kitörésbe kezdett április 9-én, néhány óránként ismételten hatalmas robbanással tör fel a szétszakított magma és több mint 10 kilométer magasba tornyosul a vulkáni hamufelhő. A legerősebb kitörés április 11-én volt, de azóta is folyamatos az aktivitás, a helyzet továbbra is súlyos.
A 100 ezer lakosú, 390 négyzetkilométeres szigetet teljesen beterítette a vulkáni hamu, a levegőben kénszag terjeng, az úgynevezett vörös zónából 20 ezer embert evakuáltak. Azon túl, hogy a további események megjósolhatatlanok, de valószínűleg nem sok jót tartogatnak, a jelenségről két témát érdemes bővebben érinteni. Azt, hogy egy ilyen nagyságrendű vulkáni aktivitás már a Föld klímáját is befolyásolhatja, illetve míg korábban a vulkán kitörései ezrek életét követelték, most csodálatos módon egyetlen ember sem halt meg. Köszönhetően a tudomány eredményeinek (korábbi alapkutatásoknak), és egy vulkanológusnak, Richard Robertsonnak és csapatának.
Harangi Szabolcs vulkanológus professzorral, az ELTE Földrajz- és Földtudományi Intézet igazgatójával, az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetőjével beszéltünk.
Kénsav a sztratoszférában
Most péntekre vált bizonyítottá, hogy az április 11-ei kitöréssel 0,4-0,6 millió tonnányi kén-dioxid jutott több mint 20 kilométeres magasságba, azaz a sztratoszférába. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a mérések óta ez a legmagasabb, a karibi térségből származó érték, és már ezzel helye van a XXI. század tíz legnagyobb vulkánkitörésének listáján – de ne feledjük, a La Soufriére aktivitása még javában tart.
Ebben a magasságban a kén-dioxid többlépcsős kémiai folyamattal kénsavvá alakul, miközben lassan szétterül a bolygó körül és évekig megmarad.
A rendkívül apró kénsav aeroszol részecskéi visszaverik az űrbe a napsugárzás egy részét, ezzel pedig képesek befolyásolni a Föld klímáját: negatív irányba, vagyis a jelenség lehűlést okoz
–magyarázza a 24.hu-nak Harangi Szabolcs.
Hozzáteszi, hogy mérhető változást azért csak jóval nagyobb mennyiség okoz, mint az eddigi körülbelül félmillió tonna. A Fülöp-szigeteki Pinatubo 1991-es kitörése során például több mint 10 millió tonnányi kén-dioxid jutott a felső légkörbe, ami néhány tized Celsius-fokos lehűlést hozott akkor. Pár tized fok nem tűnik soknak, de jelzi e természeti folyamat nem elhanyagolható környezeti hatását.
A nyár nélküli év
Az indonéziai Tambora vulkán 1815-ös nagy kitörése nyomán a globális átlaghőmérséklet 0,5-1 Celsius-fokkal csökkent, a következő évben pedig az emberiség jelentős része megismerkedhetett az úgynevezett nyár nélküli évvel. Azért nem mindenki, mert az átlag komoly szélsőségeket rejt, vagy ahogy mondani szokás, ápol és eltakar. Oroszországban és a világ több pontján például a megszokottnál melegebb volt, míg Európa középső és nyugati részén, az Egyesült Államokban és Kanadában nyáron esett a hó, a vetés, a termés elfagyott, és még a következő év sem a megszokott módon alakult.
Jelenleg persze mindez szóba sem kerül, de érdemes itt is megjegyezni, hogy a mintegy fél évezredes tapasztalatok alapján a La Soufriére még sokáig aktív lesz. Esetünkben a „hűtő hatás” inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a kisebb vulkánkitöréseket a klímaváltozás vizsgálatakor és az előrejelzéseknél is figyelembe kellene venni. Jelenleg ugyanis e tényező egyetlen éghajlati modellben sem szerepel, az IPCC jelentései sem számolnak vele.
Gyilkos kitörések
Térjünk most vissza Saint Vincentre és a La Soufriére vulkánhoz. Kolumbusz rajzolta fel a térképre az 1500-as évek elején, azóta ez a mostani a hetedik, dokumentált kitörése, ebből öt jelentős robbanásos fázisokat tartalmazott. 1902 áprilisának végén a tűzhányó 1700 ember halálát okozta, és megsemmisítette a sziget őslakos kultúrájának emlékeit. Rettenetes időszak volt az a térségben élők számára, mert néhány nappal később működésbe lépett a közeli Mt. Pelée is, ami pedig 30 ezer áldozatot követelt.
A XXI. századi népességi viszonyokat tekintve a La Soufriére most egyedül is hasonlóan szomorú statisztikát hozott volna – legalábbis jelzésértékű, hogy 20 ezer embert kellett kimenekíteni a vörös zónából, azaz a vulkán közvetlen környezetéből, ahol nagy kitörés esetén a legnagyobb pusztítás történik. Szerencsére azonban senkinek a haja szála sem görbült meg, köszönhetően a technológiának, és a már említett vulkanológus szakembernek, Richard Robertsonnak.
Gyerek volt még 1979-ben, az utolsó kitöréskor (az emberéleteket ekkor is sikerült megmenteni), de ez is közrejátszott, hogy vulkanológusnak tanult, majd a Montserrat Vulkánobszervatórium munkatársa lett. Évtizedekig a vulkáni működés és a vulkánkitörések előrejelzésén dolgozott, míg 2020 utolsó napjaiban eljött az idő: december végén vulkánkitörés indult szülőhelyén, Saint Vincenten.
Ezrek életét mentette meg
Ez csupán egy lassú lávadóm-kitüremkedés volt, nem kapott nagy médiafigyelmet, a folyamat egészen április elejéig tartott, és a lávadóm több millió köbméter nagyságúra duzzadt. Majd március végén egyre gyakoribbakká váltak az úgynevezett vulkanotektonikus rengésjelek, ami felnyomuló magma nyomására történő törések, repedések kialakulásához köthetők. E mellett folyamatos földremegést is mértek a szeizmogramon, ami magma mozgására utalt.
Április 7-én aztán a kráterben lévő lávadóm egyes részei felszakadtak, egyre erősebb gázkiáramlást észleltek körülötte: Robertson számára egyértelmű volt, egy hatalmas robbanásos kitörés bármikor elindulhat, és kiadta a „vészjelzést”. A hatóságok április 8-án elrendelték a legmagasabb készültségi fokozatot, és megkezdték 20 ezer ember kitelepítését.
Ezt követően nem egészen 24 órával a vulkán pedig kitört, több mint 12 kilométer magasra emelkedett a vulkáni hamufelhő. Ha Robertson nem ismeri fel jól az előjeleket vagy vár még egy-két napig, akkor hatalmas tragédia történhetett volna
– emeli ki a professzor.
Mindez arra is rávilágít, mennyire fontosak az újabban sokszor támadott alapkutatások. Nem tudhatjuk, hogy az eredmények mikor és hogyan menthetnek életeket: „a háborúra békeidőben kell felkészülni” – ez igaz a vulkanológiai kutatásokra is, jegyzi meg Harangi Szabolcs. De a tanulság nem kizárólag a tudományról szól. Az előrejelzés mellett legalább olyan fontos a veszélykezelés, a hatóságok és a lakosság felkészültsége, hogy a vészhelyzetben mindenki tudja, mit kell tennie, és ne törjön ki pánik. Ennek köszönhetően sikerült még a járványügyi előírások betartásával is mindenkit evakuálni elképesztően rövid idő alatt – ráadásul a sziget gyenge úthálózata miatt hajókkal.
Folytatás várható
Végezetül a kérdés, hogy mi várható? Az eddigi kitörésekről – 500 év távlatában – tudjuk, hogy sokáig, akár hónapokig is eltarthatnak. Nem folyamatosan dől ilyenkor a vulkáni hamu, hanem ismétlődő kitörések követik egymást akár több hetes, hónapos szünetekkel, most is várható még nagy kitörés.
A napokban kissé tompulni látszik a La Soufriére aktivitása, és a kitörések stílusa is megváltozott: a kitörési oszlop részlegesen összeomlik, több száz fokos gázokat, kőzetdarabokat tartalmazó piroklaszt-árként száguld a tenger felé több mint 100 km/órás sebességgel. Mindent elsöpör, ami az útjába kerül.
Ennek oka is jól látszik. A kráter jelentősen kiszélesedett, több száz métert mélyült, a „hiányzó” roppant mennyiségű kőzetanyag a magmával együtt a kitörési oszlopba került, ami a súly alatt megroppant. A földrengésjelek pedig azt mutatják, van még odalent felfelé törekvő magma.
