Roscosmos / Sputnik via AFP
Tudomány

Saját űrállomást épít Oroszország

Moszkva 2025-ben tervez kilépni a Nemzetközi Űrállomás-projektből, és önállú, újgenerációs szolgálati űrállomás létrehozásába fog – idézi az MTI Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettest az MTI.

Boriszov a Rosszija 1 televíziónak adott interjújban azt mondta, „úgy becsületes”, ha erről a partnereket már most tájékoztatják. A Nemzetközi Űrállomás 2024 utáni működéséről Moszkva a velük való egyeztetések és döntően már a felhasználhatóságuk végéhez közeledő modulok műszaki állapotának felülvizsgálása alapján határoz majd. A nemzetközi projekt alternatívájának létrehozásáról április 12-én, az emberes űrrepülés kezdetének 60. évfordulóján Vlagyimir Putyin elnök részvételével megtartott vezetői tanácskozáson döntöttek.

A kormányfő-helyettes szerint az orosz állomás építése hamarosan elkezdődik, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a Nemzetközi Űrállomás nemzetközi szegmenseinek konzerválása és az új objektum üzembe helyezése közötti időt. A nemzetközi projekt feladásának gondolatát korábban a Roszkoszmosz orosz állami űripari vállalat is felvetette a drága üzemeltetésre hivatkozva.

Az orosz szakemberek számításai szerint 2025 után a Nemzetközi Űrállomás rendszerei egymás után fogják felmondani a szolgálatot, és az 1998 óta használt objektum üzemben tartása 10-15 milliárd dollárt fog felemészteni. A jelenlegi tervek szerint 2024-ig működtetik majd, de felmerült a hatéves hosszabbítás lehetősége is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.