Tudomány koronavírus

Karikó Katalin a Széchenyi-díjról: Az igazi elismerést az emberek öröme jelenti számomra

Nagy megtiszteltetés számomra ez a Széchenyi-díj, mert ezzel a magyar emberek nevében a kormány elismerte a munkám jelentőségét. Valójában az igazi elismerést az emberek öröme jelenti számomra, akiket véd a vakcina

– mondta a Hír TV-nek adott interjújában Karikó Katalin kutató, akit március 15-én tüntetett ki Széchenyi-díjjal Áder János.

Kapcsolódó
Karikó Katalin Széchenyi-díjat, Nagy Feró Kossuth-díjat kapott
Merkely Bélát is kitüntette Áder János. Mutatjuk a teljes listát.

Azt is elmondta, hogy amennyiben a Nobel-díjat is megkapja, azt is meg fogja köszönni, bár eddig is megvolt a díjak nélkül. Mert ahogy gyerekkorában megtanulta: mindent meg kell köszönni, a jó tanácsot is.

Arra a kérdésre, hogy lehetséges az, hogy a koronavírus megjelenése és az mRNS-alapú vakcina emberbe fecskendezése között csak pár hónap telt el, úgy felelt,

az évtizedek során a technológia fejlődött, így a kínai szakemberek által szekventált információt rögtön szét tudták küldeni a kutatóknak. De fejlődésen ment keresztül az RNS is, amelyet már több mint tíz évvel ezelőtt is terápiás célokra fejlesztettek ki.

Elmondta, már három esztendeje is alkalmazta a Moderna ezt a technológiát, akkor az influenza ellen vetették be. De több klinikai alkalmazásban is előrehaladott állapotban volt ez a fejlesztés.

Közölte, a szakemberek véleménye szerint az AstraZeneca vakcinája nem okoz vérrögképződés, és arról is beszélt, hogy a Szputnyik V vakcina sokban hasonlít az Amerikában elfogadott Johnson&Johnson-hoz, így megfelelő védelmet nyújt.

Karikó Katalin elmondta azt is, hogy immáron bizonyított az, hogy a Pfizer vakcinája mind a brit, mind a brazil variánssal felveszi a harcot.

A járvány Amerikában nyárra, a világ más részein a nyár végére visszaszorulhat

– emelte ki a kutató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik