Tudomány

Óriási aszteroida érkezik a héten

Hamarosan elhalad a Föld mellett a 2001 FO32 jelű aszteroida – írja az IFLScience. A meglehetősen nagy, 440-680 méter széles objektum március 21-én csillagászati szempontból közel, bolygónktól mintegy 2 millió kilométerre száguld majd el.

Ennél nagyobb aszteroida az előrejelzések alapján 2021-ben nem fogja megközelíteni a Földet.

Mivel a 2001 FO32 korábban nem került ennyire közel, a mostani elhaladás során értékes információkat gyűjthetnek az égitestről. Az adatoknak köszönhetően a szakértők pontosabb képet kaphatnak a kisbolygó formájáról, méretéről és anyagáról.

MARK GARLICK / Getty Images

Paul Chodas, a NASA földközeli objektumokkal foglalkozó központjának munkatársa szerint a 2001 FO32 pályáját 20 évvel ezelőtti felfedezése óta rengeteget tanulmányozták, így igen jól ismerik. A kutató úgy véli, nincs rá esély, hogy az aszteroida 2 millió kilométernél közelebb kerüljön.

Az objektum túl halvány ahhoz, hogy szabad szemmel is látható legyen, de egy kisebb teleszkóppal már észlelhető. A 2001 FO32 legközelebb 2052-ben fog hasonlóan közel kerülni.

Bolygónk mellett minden hónapban számos kisebb-nagyobb objektum halad el. A kutatók szerint még rengeteg Föld-közeli aszteroida vár felfedezésre, egylőre azonban nem találtak olyan kisbolygót, amely fenyegetést jelentene ránk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik