Tudomány koronavírus

Majmokat oltottak be a koronavírus ellen

Anup Shah / Getty Images
Anup Shah / Getty Images

A San Diegó-i Állatkert emberszabásúi lettek az első főemlős állatok, amelyeket beoltottak a koronavírus ellen – írja az MTI. Az intézmény négy orangutánja és öt bonobója kapta meg elsőként a vakcinát. A kiválasztott példányok egyike a 28 éves szumátrai orangután, Karen, aki korábban azért vált ismertté, mert 1994-ben ő volt az első majom, amelyen nyitott szívműtétet hajtottak végre.

A kilenc egyed két dózist kapott egy kísérleti vakcinából, amelyet eredetileg kutyák és macskák számára fejlesztettek ki.

Az állatkert szerint nem jelentkeztek az állatoknál mellékhatások, mind jól vannak.

Az intézménynél azért döntöttek az oltás mellett, mert januárban az állatkerthez tartozó szafaripark nyolc gorillája elkapta a COVID-19-et. Ez volt az első ismert eset, amikor a vírus emberféle majmokat fertőzött meg. A nyolc gorilla azóta jobban van, az egyik idős példány valószínűleg az antitest-terápiának köszönhetően győzte le a kórokozót.

Kapcsolódó
Sikerült meggyógyítani egy idős, koronavírusos gorillát
A 48 éves Winstonnál tüdőgyulladást és szívbetegséget állapítottak meg.

A betegségen átesett gorillákat nem oltották be, mert az állatorvosok szerint a szervezetük már termelt antitestet a vírus ellen. A szakemberek úgy vélik, a gorillák egy tünetmentes gondozótól kapták el a betegséget.

Az orángutánokat és bonobókat azért választották ki, mert az állatkert emberféléi közül náluk volt a legnagyobb kockázata a fertőzésnek, és őket volt a legkönnyebb beoltani. A gondozók finomságokkal vonták el a figyelmüket, amíg megkapták a vakcinát. Az oltások beadását januárban kezdték el, és márciusban fejezték be.

Az oltóanyagot az állatgyógyászati termékeket gyártó Zoetis vállalat fejlesztette ki, de majmokon nem tesztelték. A vakcinák állatokon való alkalmazása nem szokatlan eljárás, az állatkerti majmok például megkapják az emberi influenza és kanyaró elleni védőoltást is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik