Tudomány

Először olvastak el egy 300 éve lezárt levelet

300 évvel ezelőtt a levélírók üzeneteiket gyakran úgy hajtogatták, hogy magából a levélből hozzanak létre borítékot. Ez az úgynevezett levélzár, melynek célja a szöveg tartalmának védelme. Az eljárás igencsak megnehezítette a szakértők dolgát, amikor 577 kézbesítetlen, lezárt levelet találtak Hágában. Az üzenetek az 1689 és 1706 közötti periódusból származnak. A kutatók nem akartak sérülést okozni a leveleknek, ugyanakkor találtak alternatív forrást az elolvasásukra – írja a CNN.

A csapat egy igen érzékeny röntgenes képalkotó eljárás, illetve számítógépes algoritmusok segítségével tudták bepillantani az egyik üzenetbe anélkül, hogy felvágták volna.

Az üzenet 1697 júliusában kelt, a levélben Jacques Sennacques unokatestvéréhez, egy hágai francia kereskedőhöz, Pierre Le Pers-hez fordult. Sennacques arra kérte rokonát, hogy küldjön egy hiteles másolatot Daniel Le Pers gyászjelentéséről. A kutatók szerint a forrás bepillantást enged abba, hogy miként éltek a hétköznapi emberek a modern kor kezdetén.

aluxum / Getty Images

A különleges levélköteg Simon de Brienne postamesteré és feleségé volt, az iratok 1929-ben kerültek a hágai Kommunikációs Múzeumhoz. A bontatlan üzenetek mellett egyéb kézbesítetlen levelek és töredékek is voltak a gyűjteményben.

A kutatók új módszeréhez használt technológiát a Queen Mary University of London munkatársai fejlesztették ki. A képalkotót alapvetően a fogak ásványainak vizsgálatára tervezték, de mint kiderült, bizonyos tinták elemzésére is alkalmas. David Mills és kollégái a felvételeket utóbb algoritmusokkal is tanulmányozták, melyekkel már képesek voltak rekonstruálni a szöveget. A szakértők bíznak benne, hogy módszerükkel később más forrásokat is megvizsgálhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik