Tudomány

Magyar kutatás segíthet az epilepszia kezelésében

Dr. Berényi Antal, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóorvosa és kollégái új megközelítésű módszert dolgoztak ki az epilepszia elektroterápiájában – áll az egyetem közleményében. A friss eredményekről a neves Brain folyóiratban jelent meg tanulmány.

Az MTA-SZTE Lendület programján kétszer is eredményes dr. Berényi Antal célja az epilepsziás rohamok megakadályozása. A magyar szakember szerint az epilepszia világszerte 60-70 millió embert érint, a betegség pedig a gyógyszeripar számára csak az Európai Unióban 20 milliárd eurós piacot jelent, miközben a páciensek harmadánál hatástalanok a készítmények. Az ilyen gyógyszerrezisztens esetekre kifejlesztett klinikai agyingerlő eszközök hatásossága csak 50 százalék körül mozog. Ennek oka, hogy mindegyik egy előre meghatározott ingerlési mintát alkalmaz.

Ezzel szemben kísérleteink eredménye arra hívja fel a figyelmet, hogy szemléletváltásra van szükség.

Minden rohamhoz egyedi ingerlési minta szükséges, mivel a »konzerv« ingerlés sok esetben akár meg is hosszabbítja a görcsös állapotot” – mondta dr. Berényi Antal.

Viaframe / Getty Images

Az időzítés mellett az ingerlés helye is kritikus. Sok epilepsziás roham a hippokampuszból indul el, ez a C alakú, kiterjedt agyterület nem stimulálható egyetlen elektródával. A friss tanulmány az ilyen problémás esetek elektroterápiájához javasol hatékony beavatkozási pontot. „Pici agyterületet kerestünk, amelyhez jól illeszthető az ingerléséért felelős elektróda. Ez a mediális septum, ami jól célozható mérete ellenére nagyon erős kontroll alatt tudja tartani az egyébként átfogóan ingerelhetetlen hippokampusz egészét. Nem véletlenszerű volt ez a választás. Korábbi kutatásaink során láttuk már, hogy ennek a területnek komoly hatása van az agyi ritmusokra. De epilepszia terápia vonatkozásában korábban nem vizsgálták ezt az agyterületet” – nyilatkozta a kutató.

Az SZTE kutatói azt feltételezik, hogy a koponyacsonton kívülről érkező elektromos ingerek is elegendően hatnak majd a mediális septum idegsejtjeire. Dr. Berényi Antal szerint ha elindul az epilepsziás roham, nagyon gyors algoritmusok kellenek, hogy gyorsan olyan ingert generáljanak, amely illeszkedik ahhoz, ami éppen az agyban történik. A friss eredményekhez az orvostudományon kívül a matematika, az informatika és az elektronika is nagyban hozzájárultak.

Az SZTE kutatócsoportjának a mediális septummal kapcsolatos 2014-es első alapkutatási megfigyelései után 2020-ra születtek meg azok az alkalmazott eredményei, amelyeket a közeljövőben az ipari alkalmazás követ. „Azt fogjuk vizsgálni, hogy az új módszer alkalmazásához milyen eszközt készíthetnénk. Ezzel a tervezett humán és klinikai alkalmazással majd elérkezhetünk az út végére, a betegágyhoz – mondta dr. Berényi Antal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik