Tudomány

A kávé véd tőle, a koffeinmentes kávé esélyesebbé tesz a szívelégtelenségre

JOE RAEDLE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP
JOE RAEDLE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Három nagyszabású, szívbetegségekkel foglalkozó kutatás is arra az eredményre jutott, hogy a kávéfogyasztás védi a szívet, és csökkenti a szívelégtelenség esélyét – írja az Eurekalerten olvasható sajtóközlemény. A Circulation: Heart Failure tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint bár a kávéfogyasztással kapcsolatos pro és kontra érvekről évek óta vitatkoznak a szakértők, a komoly kutatásokból kiderült, hogy

az egynél több adag kávé segít a szívproblémák megelőzésében.

A szívkoszorúér-betegség, a szívelégtelenség és a stroke a szívbetegség okozta halálozás egyik legfőbb oka az Egyesült Államokban. A Northwestern University kutatói most mesterséges intelligencia segítségével nézték át a korábbi három kutatást, és a legalább tízéves utánkövető adatokat is. Mindegyik kutatás esetében a kávéfogyasztást önkéntesen jelentették be a résztvevők.

A kutatásokból az derült ki, hogy

  • azok, akik naponta egynél több kávét ittak meg, hosszú távon is csökkentették az esélyüket a szívproblémákra,
  • az egyik kutatásban a napi két kávé 30 százalékkal csökkentette a szívelégtelenség esélyét,
  • a koffeinmentes kávé pontosan az ellenkezőjét okozta, mint a hagyományos: jelentősen növelte a szívelégtelenség előfordulásának arányát.

A szakértők is megjegyezték, hogy a koffein és a szívelégtelenség közötti kapcsolat meglepő, a vegyületről ugyanis általában az a hír járja, hogy nagyobb mennyiségben kifejezetten rosszat tesz a szívnek. Azt is fontos azonban leszögezni, hogy egyelőre nem tiszta pontosan a kapcsolat a kettő között, ezért a kutatók mindenkit óva intenek attól, hogy ész nélkül kezdjék el inni a kávét a szívük egészsége érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik