Tudomány

Kincsekkel teli ősi temetőre bukkantak

Különleges leletekre bukkantak Közép-Angliában, a Barratt and David Wilson Homes vállalat Overstone-nál zajló építkezéseit megelőző feltáráson – írja a Live Science. A cég által finanszírozott ásatást a Londoni Régészeti Múzeum vezette, a szakértők egy angolszász és egy bronzkori temetőt, illetve egy angolszász település maradványait találták meg. A kutatók úgy vélik, hogy az új leletek sok részletet fednek fel a térség egykori lakóinak életéről.

Az 1500 éves angolszász temetőben 154 sírt azonosítottak, bennük pedig mintegy 3 ezer tárgyat. A közelben felfedezett, hasonló korú településen 42 struktúra maradványait mutatták ki, nem messze ráadásul egy korábbi, 4 ezer éves temetőt is feltártak. Itt 46 nyughelyre, köztük hét temetkezési halomra bukkantak.

Stevica Mrdja / EyeEm / Getty Images

Simon Markus régész szerint ritkán találnak egyetlen lelőhelynél egyszerre angolszász temetőt és települést is. A kutató hozzátette, az overstone-i lelőhely a legnagyobb angolszász temető Northamptonshire-ben.

A sírokban a csapat lenyűgöző kincseket, köztük 150 brosst, 15 gyűrűt, 2 ezer gyöngyöt, 25 lándzsát, 40 kést és 15 pajzsot talált.

Emellett egy textília töredékét is felfedezték. Bár a hasonló leletek ritkán maradnak fenn, az anyagdarabot egy közeli brossnak sikerült mineralizálnia.

A különleges tárgyak sokat elárulnak a korabeliek életéről. A szakértők azt tervezik, hogy olyan vizsgálat alá vetik a csontokat, melyek segítségével megismerhetik az elhunytak származását, egészségét és étrendjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik