Tudomány

Ezek voltak Magyarország legnagyobb földrengései

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Több magyarországi településen is érezték a keddi, Zágráb közelében kialakult földrengést. Az esemény sokaknak okozhatott riadalmat, elvégre hazánkban meglehetősen ritkán tapasztalni komolyabb földmozgásokat. Igaz, néhányan még emlékezhetnek kifejezetten pusztító rengésekre.

Zágráb közelében már márciusban komolyabb szeizmikus aktivitást észleltek, az utórengések azóta is tartanak. A kedd kora délutáni, 6,4-es erősségű esemény lehetett a sorozat főrengése – a folyamatról ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Afrika okozta a horvátországi földrengést
Az afrikai kőzetlemez nyomása okozta a környéken hatalmasnak számító keddi földrengést – ekkora elmozdulás nem maradhat folytatás nélkül.

A mai Magyarország területén eddig több mint 30 jelentősebb földmozgásról számoltak be, a hazai viszonylatban nagyobb, 4-5 erősségű eseményekre megközelítőleg 2-3 évtizedenként van példa. A Földrengés.hu szerint a hazánk területén dokumentált első földrengés 456. szeptember 7-én zajlott, ezt Savariában, a mai Szombathelyen észlelték. A régészeti és geológiai bizonyítékok azt sugallják, hogy az esemény nem okozott komolyabb károkat. A rengés keletkezési helyét nem sikerült pontosan rekonstruálni, a forrás a becslések alapján Szombathelytől nagyjából 35 kilométerre északnyugatra lehetett, a földmozgás 6,1-es magnitúdójú volt.

Magyarország történetének legnagyobb földrengése mintegy két és fél évszázada következett be, itt írtunk róla részletesebben. A 6,3-as erősségű rengés 1763. június 28-án, hajnali 5 és 6 óra között történt Komárom térségében.

A földmozgás, illetve utórengései komoly károkat okoztak a városban, a katasztrófában 63 ember vesztette életét.

A szakértők úgy gondolják, hogy aránylag kevés áldozata volt, ez pedig a korabeli építészeti szokásoknak volt köszönhető – a rugalmas, könnyű parasztházak jól bírták a terhelést, magas, kőből emelt épületekből pedig ekkoriban csak kevés volt. Később, nagyjából húszévente újabb komolyabb földrengések jelentkeztek a térségben, melyek csak 1850 után hagytak alább.

1810. január 14-én az ország legaktívabb régiójában, a Komáromtól a Balatonig húzódó területen, Mór környékén alakult ki egy 5,4-es földmozgás. A feljegyzések alapján ez volt az ország történetének egyik legpusztítóbb rengése – már ami az anyagi károkat illeti. Az esemény különlegessége, hogy elsőként vizsgálták tudományos módszerekkel az okait és hatásait, az eseményről készült kiadvány 1814-ben jelent meg.

Közel egy évszázaddal később, 1911. július 8-án történt a kecskeméti, 5,6-es erősségű földrengés – a régióban a 18. század felső felétől számolnak be földmozgásokról. Az eseményről a sajtó részletesen tudósított: haláleset nem történt, ugyanakkor rengeteg épület sérült meg.

Az elmúlt bő fél évszázad legnagyobb rengése – amire az idősebb generáció tagjai még emlékezhetnek – 1956. január 12-én reggel következett be Dunaharaszti környékén.

Több mint 30 kisebb rezgés előzte meg, melyeket Budán és Monor-Gomba térségében is éreztek. Az 5,6-es magnitúdójú főrengés jól dokumentált, hiszen több mérőállomás is képes volt rögzíteni. A katasztrófa sok településen okozott károkat, Dunaharasztiban néhány haláleset is történt.

Nagyjából 20 évvel később, 1985. augusztus 15-én reggel Berhida és Peremarton térségét rázta meg egy 4,9-es erősségű rengés – a régióban már a középkorban is feljegyeztek földmozgást. Az esemény nemcsak itt, hanem távolabbi településeken is előidézett épületkárokat.

Az évtized legnagyobb rengései, két 4,7-es esemény, 2011 januárjában, illetve 2013 áprilisában következtek be. Az előbbi főként Oroszlány környékét, az utóbbi pedig Heves térségét érintette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik