GettyImages
Tudomány

Ez a tó nem lehet a székely tengerpart

A Szent Anna-tó állapotáról, az ökológiai egyensúly visszaállítása érdekében tervezett lépésekről online konferencián számoltak be a múlt héten.

Ezüstkárász és turisták

A tó vize 2017-től kezdett a korábbi kékes-szürkés színről zöldre váltani. A jelenség hátterében az algák elszaporodása, és a Cosmocladium nevű zöld alga egyeduralkodóvá válása áll.

Míg 2012 tavaszán a hat méter mély tó a fenekéig átlátható volt, idén tavasszal két méter alá süllyedt a víz átláthatósága – idézi az MTI Máthé István biológust, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) docensét.

A változásokat egyfelől a fürdőző turisták idézték elő, de ennél is erőteljesebb volt a tóban 2010 táján megjelenő, és azóta elszaporodott inváziós halfajnak, az ezüstkárásznak. Fő táplálékát ugyanis az algákkal táplálkozó zooplankton adja. Máthé István kiemelte: a víz minőségét a halak számának a drasztikus csökkentésével lehetne javítani.

Ez nem a székely tengerpart

Imecs István halbiológus elmondta, hogy az ezüstkárász rendkívül agresszíven terjeszkedik, kiszorítja az értékesebb halfajokat. A Szent Anna-tóban kizárólag ez a halfaj található meg. A biológus a lehalászás több módszerét is ismertette, ezek közül azt kell használni, amelyik a legeredményesebb.

Fontos azonban, hogy az ezüstkárászt teljesen nem lehet kiirtani a tóból, a legeredményesebb módszert ezután örökre fenn kell tartani. Az algaevő fajok újbóli elszaporodásához, így pedig a vízminőség javulásához évekre lesz szükség: öt-tíz év is eltelhet, míg ismét kék lesz a Szent Anna-tó vize.

Ki kell kopjon a köztudatból, hogy a Szent Anna-tó a székely tengerpart. Ennek a levét isszuk ugyanis most

– jelentette ki Dósa Elek Levente, a Pro Szent Anna Egyesület elnöke. Hozzátette: a tavat körülvevő erdőkben is be kell avatkozniuk, hogy minél kevesebb hordalékot mosson be az esővíz a tóba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.