Tudomány

Meg nem született babák méhlepényében találtak műanyagot

Getty Images
Getty Images

Egy friss kutatás mikroműanyagot talált meg nem született csecsemők méhlepényében – írja a The Guardian. Egyelőre nem tudni, ez milyen egészségügyi hatásokkal járhat, de potenciálisan nyilván károsíthatja az egészségüket is.

A szakértők szerint az eredmény aggodalomra adhat okot, mert a műanyagokból olyan anyagok válhatnak ki, amelyek károsak lehetnek a baba fejlődésére, és mérgezhetik a még meg nem született csecsemőt. A római San Giovanni Calibita Fatebenefratelli kórház vezetésével zajló kutatás során négy esetben találtak mikroműanyagokat mind a gyerek, mind az anyai részén a méhlepénynek, aminek végül mindösszesen 4 százalékát elemezték, így a végső eredmény valószínűleg magasabb műanyagkoncentrációt mutatna. Mind a négy esetben normál terhességről és szülésről volt szó,

a műanyagokat valószínűleg az anya lélegezte be, vagy fogyasztotta el a terhesség alatt.

A mikroműanyagok legtöbbje 10 mikron nagyságú volt, ami azt jelenti, hogy elég kicsi ahhoz, hogy a vér is szállítani tudja. A szakértők nem tudták megállapítani, hogy a műanyag belekerült-e a gyerekek szervezetébe is.

Mivel a méhlepénynek nagyon fontos szerepe van a baba fejlődésében, az Environment International tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók aggodalmukat fejezték ki a jelenséggel kapcsolatban. Antonio Ragusa, aki a kutatást vezette, egészen odáig merészkedett, hogy kiborgokhoz hasonlította a megszületett gyerekeket olyan értelemben, hogy

már nemcsak emberből, hanem valamilyen szinten szintetikus anyagból is fejlődtek.

A kutatók szerint további tanulmányokra lesz szükség arra, hogy megállapíthassák, mennyire károsítják ezek a mikroműanyagok a születendő baba egészségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik