Tudomány

A magyar király lovagja volt Drakula

wikipedia
wikipedia

A templomos, az ispotályos, vagy a német lovagok tömörülésének, vagyis a klasszikus értelemben vett középkori lovagrendek legfőbb célja a keresztény hit – fegyveres erővel való – terjesztése és védelme volt, amely „küldetés” katonai fegyelmet és szigorú szerzetesi regula szerinti életmódot követelt a csatlakozóktól.

Károly Róbert, és Zsigmond sárkányosai

Ezek az alapértékek – például a kereszténység oltalmazása, vagy az erkölcsök tisztelete – természetesen a XIV. század közepétől elterjedő királyi alapítású társaságokban is fontosnak számítottak, ám a szerveződés valódi célja és a tagok köre gyökeresen megváltozott – írja a Rubicon.hu. A különféle fantáziadús jelképeket használó „új” lovagrendeket már azért hívták életre, hogy támaszt nyújtsanak az uralkodói hatalomnak, aminek következtében e társaságokba a legbefolyásosabb főurak és udvari méltóságok kaptak meghívást.

Gyakori tévhit, hogy az 1348-ban létrehozott angol Térdszalag Rend volt az első ilyen királyi alapítású lovagi társaság. A valóságban Károly Róbert magyar király már 20 évvel korábban, 1326-ban megalapította a Szent György-rendet, amely végül nem bizonyult hosszú életűnek. A XIV-XV. században számos hasonló szövetség alakult szerte Európában, amelyek között Luxemburgi Zsigmond révén

egy magyar alapítású társaság, a Sárkányrend is előkelő helyet foglalt el.

A királyné is tagja volt

Az 1408. december 12-én kiadott oklevél tehát egy egyházi ihletésű, ám nagyon is világi rendet hozott létre, mely a részletesen leírt „szent célokon” – például a pogányok és eretnekek elleni küzdelmen – túl jóval nagyobb hangsúlyt fektetett Luxemburgi Zsigmond politikai ambícióinak megvalósítására.

Wikipedia A sárkányrend jelképe. Az alapítólevél magyarázata szerint: “a körré görbült sárkány jelét vagyis képét, amint farkát nyaka köré tekeri és háta közepén hosszában feje és orra elejétől farka végéig fel van hasítva s a vére vesztése miatt fehér és vértelen hasíték belső széle mentén hosszában elhelyezett vörös keresztet visel”.

A sárkány motívuma a Károly Róbert-féle lovagrend tradícióihoz nyúlt vissza, Szent György és a sárkány harcára utalt. A történetben a fenevad ugyan a Sátánt szimbolizálja, ám a lovagok által választott kép, a sárkány összeszabdalt teste, „vértelen hasítéka” azonban éppen a gonosz legyőzésére és – a vörös kereszt megjelenésével – a hit diadalára utalt.

A Sárkányrendben első körben 22 férfi kapott meghívást, olyan nagy hatalmú urak, mint Cillei Hermann gróf – Zsigmond apósa –, Garai Miklós nádor, Stiborici Stibor vajda, Szécsi Miklós tárnokmester, vagy Lazarevics István szerb despota. A rendnek Cillei Borbála királyné is teljes jogú tagja volt – sőt, később más nők is felvételt nyertek a társaságba –, amiben az is szerepet játszhatott, hogy az uralkodó leánya öröklési jogát is igyekezett elismertetni szövetségeseivel.

Drakulát is meghívták

A lovagrend arra is kiváló lehetőséget szolgáltatott, hogy Zsigmond szorosabbra vonja Magyarország és az oszmánok ellen küzdő déli ütközőállamok kapcsolatait: ezt a szerb despota mellett Hervoja bosnyák vajda, illetőleg II. Vlad havasalföldi vajda, ismertebb nevén Vlad Tepes, vagyis Drakula meghívása is ékesen bizonyítja.

Az 1433-ban császári címet szerző uralkodó Aragóniától Litvániáig számos koronás főt hívott meg a Sárkányrendbe, mely ezáltal egyfajta kitüntetéssé vált. A rend növekedésével a jelvények is osztályokba tagolódtak: a bárói címmel jutalmazottak aranyból készült, keresztről függő sárkányt viseltek, míg a lovagi cím birtokosai csupán egy sárkányt ábrázoló – „II. osztályú” – kitüntetést hordhattak.

A korban szokatlan módon maga Luxemburgi Zsigmond is bevonta uralkodói szimbólumai közé a társaság jelvényeit, a Sárkányrendnek azonban így sem tudott hosszú életet biztosítani. 1437-ben bekövetkező halálával a társaság hanyatlásnak indult.

Kiemelt képünkön Drakula gróf tömeges kivégzést szemlélve étkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik