Tudomány

Megérkeztek a Földre egy aszteroida darabjai

Morgan Sette / AFP
Morgan Sette / AFP

A Hajabusza-2 japán űrszonda űrkapszulája a Földtől 220 ezer kilométeres távolságban vált le magasságban sikeresen levált az űrszondáról, és közép-európai idő szerint szombat este landolt az ausztráliai sivatagban. Miután befogták a rádiójelét, a woomerai légitámaszpontról elindult érte egy helikopter. Az óriási érdeklődéssel várt kapszula kétféle talajmintát hozott a Földre:

az egyik a Ryugu aszteroida felszínéről, a másik a felszíne alól származik.

Az értékes talajmintát szállító, mindössze 40 centiméter átmérőjű kapszula tűzgolyóvá vált, amikor belépett a Föld légkörébe, majd nagyjából 10 ezer méteres magasságban kinyílt egy ejtőernyő. Megtalálása után repülőgéppel Japánba szállítják, és majd csak ott fogják felnyitni, hogy elkezdjék a talajminták elemzését.

Az űrkapszula érkezése

A kutatókat elsősorban a felszín alól származó minták érdeklik, mert ezeket nem érték az űrből érkező sugárzás és egyéb környezeti tényezők hatásai. Josikava Makoto, a Hajabusza-2 misszió projektvezetője elmondta, a tudósokat a talajmintában lévő szerves anyagok elemzése érdekli a leginkább.

A szerves anyagokból ered a Földön az élet, de még mindig nem tudjuk, honnan származnak. Reméljük, hogy a Hajabusza-2 által lehozott szerves anyagok részleteiből információt kapunk a Naprendszer eredetéről és arról, hogyan alakult ki az élet a Földön.

A Hajabusza-2 űrszonda a kapszula leválása után ismét távolodni kezdett a Földtől, hogy felvételeket készítsen a kapszuláról. Ezután útnak indul egy másik, a Földhöz közeledő, „1998KY26” aszteroidához, amelyet a tervek szerint tíz év múlva ér el – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik