Getty Images
Tudomány koronavírus

Mutálódik, de nem fertőz jobban a koronavírus

Globális terjedésével mutálódik a Covid-19-betegséget okozó új típusú koronavírus, de egyetlen igazolt mutáció sem tette képessé a gyorsabb terjedésre – mutatta ki egy nagyszabású tanulmány.

A Nature Communications című tudományos folyóiratban megjelent kutatásukban a University College London szakemberei 99 országból 46 723 koronavíruson átesett embertől származó vírusgenom globális adathalmazából  több mint 12 700 mutációt vagy a SARS-CoV-2 vírus változásait azonosították – írja az MTI.

„Szerencsére azt találtuk, hogy ezen mutációk egyike sem teszi képessé az új típusú koronavírust arra, hogy gyorsabban terjedjen” – közölte Lucy van Dorp, az egyetem genetikai intézetének professzora, a tanulmány társszerzője. „Ébernek kell azonban maradnunk és figyelni kell az új mutációkat, különösen ahogy elkezdenek megérkezni az oltóanyagok” – tette hozzá.

A vírusokról közismert, hogy rendszeresen mutálódnak, néhányuk, mint az influenzavírusok, jóval gyakrabban, mint mások.

A legtöbb mutáció semleges, de míg egyesek előnyösen változnak, mások károsan és utóbbiak ellen az oltóanyagok kevésbé hatékonyak lehetnek. Ezért ezek ellen a vakcinákat rendszeren alkalmassá kell tenni és biztosítani kell hatékonyságukat.

Az új típusú koronavírus esetében hatékonynak bizonyuló első vakcinák hamarosan megkaphatják az illetékes hatóságok engedélyét, és akár már az év vége előtt megkezdhetik beoltani az embereket.

Francois Balloux, a UCL professzora elmondta, az általuk igazolt új mutációk nem jelentenek veszélyt a vakcinák hatékonyságára. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a vakcinák bevezetése új, szelektív nyomást gyakorol a vírusra, hogy mutálódjon, hogy megpróbálja kikerülni az emberi immunrendszert.

Getty Images

A UCL és az Oxfordi Egyetem valamint a franciaországi Cirad és Reunion Egyetem kutatói 2020 júliusáig 99 országból gyűjtött vírusgenomokat elemeztek. A 12 706 mutációból 398 több ízben és önállóan jelent meg. Közülük 185 bizonyult olyannak, amely legalább háromszor függetlenül jelent meg a világjárvány idején.

Semmilyen bizonyítékot nem találtak arra a kutatók, hogy a közönséges mutációk növelik a vírus terjedőképességét.

Vlagyimir Putyin hatalmát nem sok minden fenyegeti, ám ezek egyike biztosan Alekszej Navalnij. Az orosz ellenzéki vezető által kiszivárogtatott felvételek szerint az elnöké a világ legdrágább palotája. Ezek a képek rettenetes politikai károkat okozhatnak az orosz elnöknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.