Tudomány

Sötét sugarak lövellnek ki egy fekete lyukból

Kutatók végre megtalálhatták a választ arra, hogy miért lövellnek ki sötét sugarak az IC5063 galaxis közepén található fekete lyukból. A kérdést először Judy Smith amatőr csillagász tette fel Twitterén még tavaly, az egyik Hubble-képen szúrta ki ugyanis a furcsaságot, erre „ugrottak rá” a Harvard kutatói, és kezdték el tanulmányozni, mi is történhet valójában a fekete lyuknál – írja a Futurism.

A The Astrophysical Journal Letters tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a legvalószínűbb magyarázat az, hogy a fekete lyuk akkréciós korongjának fénye szűrődik át a kozmikus poron, vagyis nagyjából úgy, mint ahogyan a napfény a felhők között.

Ahogy a fekete lyuk bekebelezi a túl közel érkező objektumokat, az úgynevezett akkréciós korongján fényjelenség tapasztalható. Eddig azt gondolták a kutatók, hogy mindez csak a galaxis egy nagyon kis szeletét világítja meg, most azonban kiderült: a fényjelenség valószínűleg van olyan erős, hogy megvilágítsa a kozmikus port is, sokkal nagyobb területére eljutva a galaxisnak. A kutatók ahhoz hasonlítják a jelenséget, mint amikor naplemente előtt a napfény átszűrődik a felhőkön, és világos-sötét sávokat fest az égre.

Főkép: NASA/ESA/A. Barth/J. Schmidt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik