Az új koronavírus okozta pandémia pillanatok alatt felforgatta mindenkinek az életét. Világszerte több mint 51 milliónyian fertőződtek meg, az elhunytak száma eddig 1,2 millió, tömegek vesztették el a munkahelyüket, bizonytalanná vált a megélhetésük, és a „második hullám” jelenlegi, meredeken emelkedő szakaszában naponta új korlátozásokkal kell együtt élnünk. Elmondhatjuk, hogy főleg a tavaszi első hullám idején az emberiség bezárkózott: gyakorlatilag megszűnt a légi közlekedés, töredékére csökkent a közúti forgalom, gyárak, bányák, üzemek álltak le.
Épp abban az időszakban, amikor a madarak többsége hangosan dalolva jelölte ki territóriuma határait, és aktívan igyekezett magához édesgetni leendő fiókái anyját. Világszerte számos kutató kapott a lehetőségen, mert úgy érezte, hogy
Tudományos publikációk hivatalosan még nem jelentek meg konkrétan erről a jelenségről, de a zajterhelés és a madárdal közti összefüggés korábban is kutatott, érdekes téma. Dr. Zsebők Sándor biológussal, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ELKH ÖK) Ökológiai és Botanikai Intézetének tudományos munkatársával beszélgettünk erről, illetve egy új kutatási eredményről, miszerint a madarak életük során egyre cifrább dallamokat képesek megtanulni és előadni.
A zaj nekik is ártalom
Induljunk ki abból, hogy az emberhez hasonlóan nagyon sok állatfaj kommunikál – persze a maga fejlettebb vagy kevésbé kifinomult módján – vokális és vizuális jelek segítségével. Fenyeget, udvarol, riaszt, lényegében bármilyen, számára fontos jelzést képes leadni fajtársainak hangokkal, színekkel, mozdulatokkal vagy testtartással. Csakhogy az evolúció során egyiküknek sem volt ideje felkészülni az emberi tevékenység okozta környezeti hatásokra, esetünkben hanghatásokra, amelyek a települések vagy zajos létesítmények közelében érik őket.
Tudjuk, hogy a nagyon zajos helyeken az állatok is sokkal éberebbek, jelentősen befolyásolhatja az életfolyamataikat, többek között a denevérek téli hibernációját, ám ami témánk szempontjából fontosabb: a kommunikációjukat is
– vezeti fel a 24.hu-nak Zsebők Sándor.
A példa kedvéért hozzáteszi, az akusztikusan és vizuálisan is kommunikáló békák az „állandó hangzavarban” utóbbit részesítik előnyben. Kérdés, hogy hosszabb távon ez mennyire bizonyul sikeresnek. Noha a vizualizáció a madarak életében is rendkívül fontos – párválasztásnál a hím megjelenése, testalkata, tollainak és színeinek minősége, tánca, stb. –, ők nem adják fel egykönnyen.
Ügyesen alkalmazkodnak. Vagy nem
Alapvetően ugyanazt csinálják, mint mi egy hangos koncerten: ha akarunk valamit a mellettünk állótól, akkor hangosan beszélünk, a lényeget akár többször is elismételve. Laboratóriumi kísérletek igazolják, hogy a háttérzaj emelkedésének szintjét egyes fajok gyorsan követik hangerejük növelésével. Az viszont egyelőre nem ismert, vajon minden faj képes-e erre.
Városi madaraknál – itt is több fajnál, de nem mindegyiknél – kimutatták, hogy magasabb hangon próbálnak meg dalolni, mint természetes környezetben élő társaik. Elmés módszer, hiszen így a forgalom által keltett alacsony hangokból álló háttérzaj „felett” képesek kommunikálni.
A szakemberek másfelől attól tartanak, hogy amely madarak nem tudnak az egyre nagyobb zajterheléshez alkalmazkodni, komoly bajba kerülnek. Ha ugyanis a vokális kommunikáció egyszerűen használhatatlanná válik, a madarak hiába jelzik énekükkel a fajtárs rivális hím számára a területüket, az felismerhetetlen lesz, vagy meg sem érkezik a „címzetthez”.
Az adaptáció kapcsán a biológus szakember egy érdekes jelenséget is említ, ami egyelőre még a tudósok számára is érthetetlen. A repterek mellett élő csilp-csalp füzikékről kiderült, hogy pont a repülőgépek zajának frekvenciasávja felé tolják az éneküket, amivel az még jobban elvész a háttérzajban. A legkevésbé sem adaptív viselkedés, sőt, a rejtély megoldására nemzetközi adatgyűjtés indult.
Szebb dalokat hozott a járvány
Nos, de hogyan lyukadunk ki ebből a koronavírus és a madárének összefüggéséhez? Láttuk, hogy a madarak a háttérzaj függvényében hangosabban vagy más frekvencián énekelnek, illetve daluk sok ismétlést tartalmaz. A járvány miatti korlátozásokkal azonban jócskán csökkent a zajterhelés, és bár a tudományos vizsgálatok eredményei még nem jelentek meg, Zsebők Sándor szerint valószínűsíthető, hogy
A kutatók Európa-szerte igyekeznek kihasználni a pandémia okán beállt „csendet”, a fő kérdés pedig, hogy a városi populációk egyedei vajon maguk változtatják meg éneküket a zajterhelés miatt, vagy esetleg több generáció alatt szelektálódtak ki azok az egyedek, amelyek nem képesek „túlkiabálni” a városok zaját. A laikusként kissé szerencsétlennek tűnő füzikéket is górcső alá veszik, hogy milyen gyorsan képesek a zajmentes időszakhoz alkalmazkodni adott területen.
Tanulják, mint mi a mondatokat
A madarak éneke remek modell az állati kommunikáció megértéséhez, mert viszonylag könnyű rögzíteni és számítógépen feldolgozni. Magyar szakemberek élen járnak ezekben a kutatásokban, az Ökológiai Kutatóközpont és az ELTE TTK munkatársai most újabb nagy lépést tettek előre a Pilisi Parkerdő területén élő örvös légykapók énekének hálózatos módszerrel való vizsgálatával. Kiderült, hogy
a madárének az egyed élete során változik, idővel egyre hosszabb, ismétlődő hangsorozatokat tartalmaz, amely mögött feltehetően hosszú tanulási folyamat állhat
– mondja Zsebők Sándor, aki fentiekkel összefüggésben mint az eredményeket bemutató tanulmány első szerzője nyilatkozik erről a 24.hu-nak.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Ahogy a gyerek először megtanulja a szavakat, majd mondatokat formál belőlük, később pedig akár irodalmi műveket alkot, úgy építik fel a hím légykapók éveken át tartó tanulással az éneküket, amellyel rátermettségüket bizonyítva „megfűzik” tavaszonként a tojókat, vetélytársaikat pedig „lebeszélik” a fizikai összetűzésről. Magyarán egyre választékosabban dalolnak.
A rutin meg az évek
A hálózatos vizsgálat valójában egy matematikai módszer, a kutatók annak megállapítására használták, hogy az egyes kis hangelemek sorrendisége mennyire áll közel a véletlenhez. Mikor az örvös légykapó fiókái felnőnek, logikusan vége a párzási időszaknak, a területvédő szóváltásoknak, így anélkül indulnak afrikai telelőterületeikre, hogy megtanulnák, „mit is kell ilyenkor mondani”, pontosabban hogyan kell örvös légykapóként dalra fakadni.
A telelőterületen aztán némi tudást magukra szednek, de a hazatérő fiatalok, az úgynevezett elsőéves felnőttek sokkal inkább véletlenszerűen rakják egymás után a különböző elemeket, mint az idősebb madarak. A tökéletes, vagy ahhoz közelítő ének titka a szekvenciák megfelelő egymásutániságában rejlik, elsajátításához hosszú tanulási folyamatra van szükség. A kutatóknak pedig sikerült kimutatni, hogy
Nem sikerült viszont bizonyítani a sorrendiség és a párválasztás közötti kapcsolatot, de feltételezhető, hogy a szebben előadott dal előnyös lehet. Az idősebb hímek ugyanis nyilvánvalóan nemcsak az éneklésben, hanem táplálékszerzésben, verekedésben, a territórium megtartásában, odúválasztásban is tapasztaltabbak, sikeresebbek az ifjaknál.
Kiemelt képünkön éneklő hím örvös légykapó. Fotó: Fotó: Dr. Laczi Miklós/ELTE Viselkedésökológiai Csoport
