Tudomány koronavírus

Látványosan nőhet az alkoholfogyasztás a járvány miatt

Nem ritka, hogy a katasztrófák után nőjön egy-egy ország alkoholfogyasztása. Az Egyesült Államokban például terrortámadásokat és természeti csapásokat követően több alkalommal is megfigyelték a jelenséget.

Az amerikai McLean Kórház friss jelentésében azt próbálják bemutatni, hogy miként kontrollálható a fogyasztás a COVID-19-járvány alatt, illetve után – írja az EurekAlert. A pandémia az eddigi katasztrófáknál hosszabb és kiterjedtebb, az egész társadalomra hat, izolációval és gazdasági gondokkal jár, ráadásul az egészségügyi ellátást is akadályozza.

A szakértők úgy gondolják, hogy a járvány a korábbiaknál nagyobb mértékben növelheti az alkoholfogyasztást.

Dawn E. Sugarman, a McLean Kórház pszichológusa bízik benne, hogy tanulmányuk felhívja a figyelmet a jelenségre, és segíthet kezelni az egyébként nem kellően elismert egészségügyi problémát. A kutatók szerint fontos lenne, hogy a közegészségügy felhívja a lakosság figyelmét a megfelelő stressz- és szorongáskezelésre, illetve a járvány alatti alkoholfogyasztás veszélyeire.

Fotó: Robert Essel NYC / Getty Images

Bár a publikáció az amerikai helyzetre koncentrál, Magyarországon is hasonló lehet a helyzet. Az Európai Unióban hazánk a hatodik az italvásárlásban, az alkohol pedig a járványmentes időszakban is problémát okoz Magyarországon.

Koronavírus - Még több hír a témában

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik