Tudomány

Szerves anyagokat találtak egy ősi meteoritban

Ősi, szerves vegyületeket találtak egy objektumban, amely 2018 januárjában csapódott be egy fagyott michigani tóba – írja a Live Science.

A szakértők szerint a felfedezés az élet eredetéről is árulkodik.

A tűzgömböt Kanada és az amerikai Közép-Nyugat több területéről is látták, az objektum mozgását és megsemmisülését ráadásul a radarok is észlelték, ez pedig megkönnyítette a meteoritvadászok munkáját. Az objektum egy dió méretű darabját egy nemzetközi csapat nem sokkal a becsapódást követően vizsgálta meg. Jennika Greer, a Chicagói Egyetem geológusa szerint a kőzet rendkívül jó állapotú, olyan, mintha egyenesen az űrből gyűjtötték volna be.

Kép: Getty Images

A szakértők mintegy 2600 szerves vegyületet találtak a kőzetben. Az objektum a Naprendszer korai időszakából származik, anyaaszteroidája nagyjából 4,5 milliárd éves, összetétele pedig megközelítőleg 3 milliárd éve nem változott. 12 millió évvel ezelőtt az aszteroidával egy másik objektum ütközött, és levált az utóbb bolygónkba csapódó kisebb darab. A szakértők szerint a magas vastartalmú, termikus metamorfizmuson átesett, H4 besorolású objektum igen ritka, csupán a földi meteoritok 4 százaléka tartozik ebbe a kategóriába.

Nem ez az első alkalom, amikor szerves vegyületeket észlelnek egy meteoritban. A kutatók úgy gondolják, hogy a hasonló objektumok a távoli múltban elősegítették a mikrobiális élet kialakulását a Földön.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.